Otthonok és Kertek

10+1 kihagyhatatlan kerti teendő márciusra

Március elején már alig várja az ember, hogy kiszabadulhasson a kertbe, és szorgoskodhasson. Szerencsére teendőben nincs hiány ebben az időszakban!

1. Kezdődhet a metszés!

Az egyik legfontosabb aktuális teendő a tavaszi metszés. Gyümölcsfáinkat szabadítsuk meg a tél folyamán elszáradt vagy letört, illetve felesleges ágaktól. Hogy mi számít feleslegesnek? Például minden olyan ág, ami befelé, a fa törzse felé növekszik. De ilyenek a felfelé növő vízhajtások, vagy az egymást elnyomó, keresztező, túlzsúfolt ágak is.

A fagyra érzékeny mediterrán növényeket, mint a levendula, rozmaring, stb., azonban még ne nyírbáljuk, mert egy hirtelen jött fagy kárt tehet bennük! Ezeket  inkább hagyjuk későbbre.

A metszéshez használt eszközöket használat után mindig tisztítsuk le, de ha van rá mód, egy alkoholos ronggyal minden egyes fa után tisztítsuk meg a szerszámokat, nehogy fertőzést vigyünk át egyik növényről a másikra! 

Metszés után minden minden 5 forintosnál nagyobb nyílt felületet kenjünk be faseb-géllel, hogy elkerüljük a fertőzések bejutását a nyílt sebbe!

2. Most ültethetünk facsemetéket!

Bár a legtöbb kertész egyetért abban, hogy az ősz az ideális időszak a csemete vagy cserje ültetésre, ez ne tartson vissza minket attól, hogy mégis ilyenkor, tavasszal is ültessünk. Csupán arra kell ügyelni, hogy a frissen ültetett növények biztosan elég vízhez jussanak.

Arra nagyon ügyeljünk, hogy az ültető gödör minimum 60×60 centis legyen! És mindenképp töltsük fel jó minőségű, komposztált trágyával dúsított virágfölddel, hisz ezt a későbbiekben már nem lehet majd ilyen formán pótolni! A földet mindig tömörítsük pl. egy tömőfával, hogy ne maradjanak levegő buborékok a földben!

A frissen ültetett fákat mindig alaposan „iszapoljuk” be ültetés után! Vagyis öntsünk az ültető tányérba annyi vizet, amitől a föld már iszapszerű lesz. Ha egészen biztosra akarunk menni, akkor a kiásott gödröt is teletölthetjük vízzel az ültetés előtt néhány órával. És a későbbiek során is ügyeljünk rá, hogy a facsemetének mindig nedves legyen a földje!

Jó minőségű és bő terméssel hálálják meg a tavaszi gondoskodást a gyümölcsfák.

3. Eljött a lemosó permetezés ideje!

A “lemosó permetezéssel”  kissé megritkíthatjuk a kellemetlen vendégek számát a kertben. Szerencsére ehhez nem kell durva vegyszereket használnunk, csupán a bio-kertészetekben is engedélyezett rezes, kénes permetszereket. Aki nem tudja, pontosan milyet vegyen, az érdeklődjön a legközelebbi gazdaboltban.

Fontos! Nem véletlenül hívják “lemosó permetezésnek”! Nem szabad sajnálni a permetlét. Jusson minden ágra, minden kis repedésbe. És lehetőség szerint két hét múlva ismételjük meg.

4. Magvetés

Ki mint vet, úgy arat. A közmondás napjainkban is minden tekintetben helytálló. Ahhoz, hogy különleges és nem utolsó sorban egészséges zöldségeket, virágokat nevelhessünk magunknak, most kell elvetni a magokat. Használhatunk hozzá bolti nevelő-ládát, joghurtos dobozt, de a papír tojástartó is megteszi.

A lényeg, hogy a használt föld laza, porhanyós legyen. Elkészíthetjük saját magunk vagy vehetünk készen. A magokat ne nyomjuk túl mélyre, éppen elég ha két-háromszor annyi föld fedi őket, mint ami a saját méretük, tehát mindössze néhány milliméter. Ha elkezdtek csírázni, rendkívül fontos, hogy a talajuk SOHA nem száradhat ki, mindig kissé nedvesnek kell lennie! Viszont az sem jó, ha tocsognak a vízben, ezért a legjobb, ha az öntözéshez csak egy permetezőt használunk, amivel naponta egy-két alkalommal benedvesítjük a talajt.

5. Tavaszi kerti nagytakarítás

A tavaszi nagytakarítás nem csak a házban, azon kívül is esedékes. Ébresszük fel téli álmából a gereblyét,  szedjünk össze minden lehullott levelet, gallyat. Ezekben ugyanis áttelelnek a kártevők és ha nem távolítjuk el őket, szépen visszamásznak a növényekre. Nem árt a gyepről is összegereblyézni a lombot, hiszen nem csak szellősebb lesz tőle a pázsit, de közben az elhalt füvet és mohát is felszedjük. Ehhez használjunk erősebb fogazatú gereblye fejet.

Meglátjátok, igazi öröm lesz majd végignézni a szép, rendezett kerten!

6. Szobanövény ápolás

A fűtési szezon nagyján már túl vagyunk, a szobanövényeink esetében azonban ez éppen azt jelenti, hogy  mostanra kerültek a legrosszabb “bőrbe”. A fűtés miatti száraz levegő, a kevés fény mostanra valószínűleg megtette a hatását, növényeink utolsó tartalékaikat élik fel. Igyekezzünk hát a kedvükben járni!

Permetezzük őket legalább minden második nap, ha pedig a permetvízhez egy evőkanálnyi ecetet is keverünk, azzal megelőzhetjük a tetvek elszaporodását. Tisztítsuk meg a leveleket sörös vagy tejes vízzel. Ettől nem csak szép csillogóak lesznek, de tisztogatás közben hamar észrevehetjük a levelek fonákján megbújó tetveket is. Az ilyen egyedeket különítsük el, és szerrel vagy manuálisan távolítsuk el róluk a kártevőket.

7. Ásás

Veteményesünkben, virágágyásunkban ilyenkor kell fellazítani a télen összetömörödött talajt, hogy a növényeink finom, porhanyós földbe kerüljenek. Akár egy kis szervestrágyát is bekeverhetünk. Nem kell olajig ásnunk, elég ha egy ásó nyomnyi mélységben megforgatjuk a felső réteget. Utána pedig szépen egyengessük el gereblyével. Garantáltan ledolgozunk majd néhány kalóriát!:-)

8. Mediterrán cserjék metszése

Március vége felé már nyugodtan visszavághatjuk a mediterrán évelőinket (rozmaring, zsálya, levendula, stb). Ezek az igénytelen növények nagyon gyorsan tudnak növekedni, ha jól érzik magukat, ebből kifolyólag nagyon hamar elterpeszkednek. Ez nem csak azért rossz, mert nem túl esztétikus látvány a sok szétlapult, megnyúlt tő, de közben más, lassabban növekedő növényeket teljesen el is tudnak vele fojtani. Ha ilyenkor akár tövig visszavágjuk őket, pikk-pakk megnőnek újra, miközben megtartják szép, tömött gömb alakjukat.

Korábban azonban ne vágjuk még vissza őket, mert egy komolyabb éjszakai fagy akár végezhet is velük!

9. Sövénynyírás

Mindig öröm látni, amikor szeretett növényeink növekednek, hiszen ez azt jelenti, hogy jól értik magukat a helyükön. Azonban egy sövény esetében ezt nem szabad túl sokáig hagyni, hiszen nem csak csúf lesz az a sövény, de egy idő után fel is fog kopaszodni, mivel a növény nincs arra “kényszerítve” hogy alul is hozzon új hajtásokat. Bőven tud elegendő napenergiát begyűjteni a felső – elburjánzott – leveleivel.

Acélozzuk meg szívünket és sövénynyírónkat, és alaposan nyessük vissza! Gondoljatok mindig arra, hogy ahol elvágták, ott hamarosan legalább két új hajtás fog nőni a régi helyébe.

10. Gyepszellőztetés, gyeplazítás

Tél után a gyep sokszor tele lesz mohával. Ez  ellen az egyik legjobb védekezés a gyepszellőztetés, gyeplazítás. Egy erős gereblyével dolgozzuk át a gyepet, szedjünk fel minél több mohát! Majd a szúrkáljuk meg a talajt egy ásóvillával vagy béreljünk ki egy motoros gyepszellőztetőt. Ezt legalább egy évben háromszor-négyszer végezzük el! Kiváltképp most, tavasszal!

11. Korai zöldségvetés

Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan ma már egyre többen próbálkoznak azzal, hogy annyi zöldséget termesszenek maguknak, amennyit csak tudnak, és már türelmetlenül várják, hogy nekifoghassanak a konyhakert beindításának. A jó hír az, hogy vannak zöldségek, amiket már márciusban is csatasorba állíthatunk – feltéve, hogy előzőleg szépen kipucoltuk, fellazítottuk és szervestáppal láttuk el a veteményes/konyhakert/magaságyás talaját.

Jól tűri a koratavaszi hideget a spenót, a hónapos retek, a fokhagyma, a dughagyma, a sárgarépa, a kapor a sóska, a káposztafélék vagy a saláta. Így ezeket már most is bátran vethetjük, csak arra ügyeljünk, hogy ne túl mélyre, elég néhány milliméter mélységben elhelyezni őket.

Forrás: Kert.tv

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top