A megrendelések számát tekintve a Vivre-nél a legnépszerűbb bútor kategóriát az olyan hálószobai dekorációs és használati tárgyak követték, mint az ágyneműk és a takarók: az összes vásárlás 13, illetve 10 százalékát adta ez a két alkategória.
„A teljes értékesítésünket tekintve 2019 utolsó három hónapjában 35 százalékos növekedést regisztráltunk 2018 ugyanezen időszakához képest, és ebben a növekedésben a bútorok játszották a főszerepet. Körülbelül százezer új vásárlót köszönthettünk oldalunkon, akiknek inspirációul szolgálhatott termékkörünk jelentős bővítése. Ma már több mint százezer termékkel várjuk a lakberendezés szerelmeseit, akik sokszor éppen a fizikailag elérhető üzletekén többszörösen túlmutató választék miatt teszik le voksukat az online vásárlás mellett” – nyilatkozta Iulian Veghes, a Vivre marketingvezetője.




A Vivre célja 2020-ban kínálata további bővítése mellett együttműködő partnerei számának növelése annak érdekében, hogy vásárlói gyors és zökkenőmentes kiszolgálásban részesülhessenek, és foteljük kényelméből alakíthassák át otthonukat saját ízlésük szerint. Ehhez a világ minden tájáról válogatott termékekkel várja vásárlóit az online lakberendezési áruház.




Az új év sem indulhat különleges ajánlatok nélkül, ezért a Vivre ma elindítja „Fergeteges akció” elnevezésű kampányát, melynek keretében több ezer terméket kínálnak kedvezményes áron. Az ajánlat 2020. január 27-én 12 óráig tart, és minden termékkategóriát érint, így a bútor, a konyha, a világítótestek, a fürdőszobai eszközök, a szőnyegek, a lakástextíliák és a dekorációk nagy választékára is érvényes lesz.


A kampány mától a Vivre működési területének összes országában: Bulgáriában, Csehországban, Görögországban, Horvátországban, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában is egyidejűleg elérhető lesz.
A termékkínálatról bővebb információt a www.vivre.hu-n talál.