Otthonok és Kertek

5 praktikus tipp: erre jó a kávézacc a kertben

A kávéfogyasztók többsége kidobja a kukába a kávézaccot. Pedig igen értékes ez az anyag, és sokféle célra használható a kertben.

Az emberiség egy jelentős része el sem tudja képzelni a reggelt anélkül, hogy meginna egy csésze kávét. Bizonyos országokban, például Skandináviában annyi kávét fogyasztanak, hogy e nélkül a kesernyés ital nélkül egyes vélemények szerint talán meg is állna az élet.

A kávé persze Magyarországon is népszerű: a KSH adatai szerint 1970 és 2015 között évi átlagban 2,61 kg kávé jutott minden magyarra. Ha úgy kalkulálunk, hogy a felnőtt korú lakosság kb. 80%-a kávézik, ez naponta minimum egy csésze kávét jelent. Vagyis nagyjából 7 grammnyi őrölt kávéval kalkulálhatunk naponta és személyenként, ami után hozzávetőleg 6-7 gramm kávézacc marad vissza. Ez azt jelenti, hogy alsó hangon is legalább 20 millió tonna (!) kávézacc keletkezik Magyarországon egy év alatt.

A kávézaccra a legtöbben hulladékként tekintenek, pedig ez a – hivatalos nevén – forrázási maradék sokféle értékes anyagot tartalmaz. Így számos különféle praktikus felhasználási módja létezik a kertben. Mielőtt erre rátérnénk, ne feledkezzünk meg róla, hogy kávékészítés nélkül zacc sincsen. A kávékészítés művészetének elsajátításához pedig a legjobb választás egy színvonalas barista tanfolyam.

Most pedig lássuk, mi mindenre használható a kávézacc a kertben. Az alábbiakban adunk néhány hasznos tippet ezzel kapcsolatban.

1. Műtrágya helyett a növényeknek

A növények egyik legfontosabb tápanyaga a nitrogén – a kávézacc pedig igen gazdag ebben az anyagban, továbbá foszforban és egyéb nyomelemekben is. Így műtrágya helyett alkalmazhatjuk például a dísznövények virágföldjével elkeverve. Ez azért is jó ötlet, mert önmagában hajlamos lehet megpenészedni.

2. A savanyú talajt kedvelő növényeknek ideális

A kávézacc savas kémhatású, így nagyobb mennyiségben savanyúvá teszi a talajt – azonban vannak olyan növények, amelyek éppen ezt szeretik. Az ilyen zöldségeknek és dísznövényeknek, például a rododendronok, hortenziák, páfrányok, azáleák, örökzöldek kifejezetten hálásak a bőséges kávézacc-utánpótlásért.

3. Elriasztja a kártevőket

A kávézaccot nem minden élőlény kedveli. A csigák például kifejezetten irtóznak tőle. Így a megvédendő növényeket körbeszórva megóvhatjuk őket a csigák pusztításától. Ha a szomszéd macskája – vagy a sajátunk – illemhelynek használja a zöldség- vagy dísznövényágyást, a kávézacc leszoktathatja erről. Mivel a macskák nem szeretik a kávé jellegzetes aromáját, más helyet fognak keresni maguknak.

4. Kiváló a komposztba is

Mint említettük, magas nitrogéntartalma ideális a növényeknek, továbbá foszfort és káliumot is tartalmaz. A kávézacc kiválóan komposztálható, sőt, segíti is a komposztálás folyamatát, melynek során ezek az anyagok a komposztba is beépülnek.

5. Veteményezéshez is ideális

Az eddig felsorolt ásványi anyagok mellett a kávézacc magnéziumot és kalciumot is tartalmaz. Ezért veteményezéskor az ágyásokba juttatva ideális táptalajt képez a csírázó palántáknak.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top