Otthonok és Kertek

A jövő a könyvtárban kezdődik!

Divatosak a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások – például lefoglalhatjuk szállásunkat egy motoros túrához, vagy juthatunk autóhoz, használhatjuk, majd ott hagyhatjuk egy vásárlás, egy városnézés alkalmával – de van egy olyan, ami ezekhez hasonló és már régóta életünk szerves része, ez pedig a könyvtár, melynek szolgáltatásait ingyenesen, vagy alacsony díjért vehetjük igénybe.

Magyarországon évente kétmillióan használjuk ezeket az intézményeket, melyekben az utóbbi időben jelentős változások zajlanak. A digitális kor kihívásaira is értékőrző módon reagálni képes könyvtár ugyanis korát meghazudtoló frissességgel lépett a változás útjára.

A közelmúltban különböző forrásokból számos könyvtár újult meg, nemcsak tereiben, hanem szolgáltatásaiban is. Emellett közel három éve működik a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt keretében Az én könyvtáram program a tanulás támogatására. Különösen fontos, hogy a gyerekek és fiatalok olyan útravalót kapjanak, mely ma már nem a lexikális tudás átadását jelenti, hanem készségek és kompetenciák fejlesztését, a jövőben való boldogulás lehetőségét.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fogja össze azt az országos fejlesztést, mely a diákokat és pedagógusokat segíti a tantermen kívüli tanulás támogatásával, az olvasásfejlesztés, a digitális szövegértés, a könyvtárhasználat és információkeresés, szövegértésfejlesztés négyes célkitűzése mentén. Ezek olyan rendkívül izgalmas területeket ölelnek fel, mint például a robotika, a programozás, az internet biztonságos használata, vagy a világhálón elérhető digitalizált közgyűjteményi tartalmak elérése.

Az én könyvtáram program célja, hogy skandináv mintára a könyvtárak kreatív, ismeretszerzési, kulturális és közösségépítő szintérként legyenek részei a gyerekek és fiatalok mindennapjainak.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top