Otthonok és Kertek

A mikrohullámú sütő képes az energiafelhasználást csökkenteni

Nagyon kevés az olyan háztartás, ahol ne lehetne találni mikrohullámú sütőt ma már. Ahol viszont még nincs, és szeretnének vásárolni egyet, ott bizony már érdemes alaposan körbe nézni, ugyanis számos tényező van, mely befolyásolhatja a döntést, és sok-sok olyan apró dolog, ami elkerülheti a figyelmet is.

Tény, hogy nem mai eredetű eszköz a mikróhullámú sütő. Egy puszta véletlen folytán találta fel, Percy Spencer amerikai mérnök, hogy a mikrohullámú sugárzás, az ételek felmelegítésére is alkalmas. Innentől kezdve indult el, és ma már elég sok gyártó foglalkozik az előállításával, ilyen a Whirpool, Samsung, Electrolux, Sencor például. Választékban, már igen széles lehetőség kínálkozik, bárhol is nézzük, még is érdemes megfontoltan választani.

Első körben mindig azt nézzük meg, hogy milyen helyre kívánjuk helyezni. Fontos, hogy a mikróhullámú sütő minden irányban, legalább 10 vagy 40cm-rel kisebb legyen a rendelkezésre álló helytől, így biztosítva a megfelelő szellőzést. Vannak standard és beépíthető típusok is. A standard darabok kisebbek, jobban mozgathatóak, olcsóbbak és bármikor meg lehet változtatni a helyüket könnyedén, ellenben a beépíthető társaik, sokkal kifinomultabbak, viszont beszerelése sokkal körülményesebb, nagyobb helyigényűek, és figyelembe kell venni, hogy pontosan passzoljon a konyhabútorhoz. Az elhelyezhetőségüket, mindig a hely adta lehetőség szerint kell megfontolni, a konyha stílusának és adottságainak megfelelően.

Megjelenésük mellett különböző színekben is választhatunk. Legalapvetőbb színben (fekete, fehér, szürke és ezüstszürke) szokott a többségük megjelenni, viszont van már bézs, piros, kék, zöld, de akár többszínű is lehet. Kinek melyik illik a konyhába, illetve melyik tetszik. De nem minden a külső, hiszen arra is kell gondolni, hogy mekkora legyen a belső mérete. Egy-két személyes háztartásban elegendő lehet a 20l alatti is, viszont, ha elég nagy a család legalább egy 25l felettiben kell gondolkodni. Mindezek mellet, még a forgótányér átmérőjét is érdemes szemügyre venni. Az átlagos méret 24,5 cm körül szokott lenni, de lehet ettől nagyobb is.

Maga a kijelző is lényeges szempont. Sokan nem tudják eldönteni, hogy analóg vagy digitális legyen. Az egyszerű analóg kivitelt mindenki nagyon jól ismeri. Két gomb lehetőség van rajtuk, az egyik a teljesítményt, a másik pedig az időt szabályozza. Ellenben a digitális vezérlésű mikrohullámú sütők, jóval több funkcióra képesek a legtöbb esetben (főzési, sütési és kiolvasztási program), így a pontos beállítás is könnyebbé válik. Nehéz a döntés, de nem lehetetlen. Az analóg használata, lehet, hogy egyszerűbb, mivel csak a legfontosabb funkciókat tudja, viszont nehéz pontosan szabályozni a program idejét. Ellenben a digitális vezérlésűvel pontosabb a beállítás, több a lehetőség, viszont ez sokszor zavaró lehet.

Az ételek elkészítésének a módja, lehet grillel, gőzzel, konvekcióval, és mikrohullámmal. Konvekcióra csak kevés készülék képes. Ami annyit jelent, hogy ebben olyan melegítési és sütési folyamatok végezhetőek, melyeket korábban csak villanysütővel ellátott tűzhelyek tudtak produkálni, vagyis a légkeverést. Egyenletes sütést biztosít, így a tökéletes eredmény kevesebb energiával elérhető.

Sokan törekedünk a környezet tudatosságra. Egy átlagos vásárlás során, fel sem merül bennünk, hogy amikor mikrohullámú sütők közül kell választani, bizony még ezek is csökkenthetik az energiafelhasználást, úgy, mint a legtöbb háztartási berendezés. Ezt az úgynevezett, ECO üzemmóddal ellátott készülékek esetében tudjuk használni. Passzív állapotban, gyakorlatilag képes nullára csökkenteni a készülék energia felvételét. Használat közben, viszont képesek akár 40%-kal is csökkenteni az energiafelhasználást.

Érdemes még, ha energiatakarékosságban gondolkodunk, úgynevezett inverteres motorral ellátott, készülékek között is szétnézni. Energiahatékonyságuk magasabb, kíméletesen és egyenletesen hevíti az ételeket. A pontos teljesítményszabályozásnak köszönhetően, nem főz túl, így nagyszerű és egészséges eredményt érhetünk el a használatukkal.

Az energiafelhasználás, optimális beállításának fontos eszköze, a hatodik érzék funkció is. A sütő, a páratartalom és hőmérséklet alapján szabályozza, intelligens módon a sütési folyamatot, így kevesebb energiafelhasználással érjük el a kívánt eredményt.

Természetesen, mindezek mellet, az áruk is igen fontos tényező lehet. 20000 Ft környékéről indul és elérheti akár a 370-400000 Ft-os határt is. Lehet elég riasztónak tűnik így, hiszen első ránézésre csak egy egyszerű mikrohullámú sütőről beszélünk. Még is ezek tudatában, a minél energiahatékonyabb készülékekre törekedjünk, hiszen ezek használatával az áruk is megtérül idővel.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top