Otthonok és Kertek

A moszkvai sztártervező otthona

Oleg Klodt nem először szerepel lapunkban, és ez nem véletlenül van így. A tehetséges enteriőrtervező most saját otthonával teszi le névjegyét az asztalra. Nézzük, hol él a moszkvai sztártervező.

Oleg Klodt az Anna Agapovával közösen alapított O&A Interiors „egyik fele”. Ők ketten az egyik legbefolyásosabb orosz tervezőpáros, akiknek Moszkva mellett Londonban is van irodájuk. Klodt képzett építész és lakberendező, aki a 2000-es évektől ontja a szebbnél szebb enteriőröket világszerte. A most bemutatott lakás saját otthona, ahol családjával él.

Nappali

A tágas nappaliban az étkezőasztal a legfontosabb bútordarab, ez ugyanis a családi élet színtere. Minden mást ennek rendeltek alá, a tradíció mégis lépten-nyomon visszaköszön.

Oleg – saját bevallása szerint – soha nem venne új építésű lakást, hiszen számára a történelem kiemelkedő fontosságú. Önmagának ezért egy négyszintes házban választott otthont, a Gruzinszkaja utcában, Moszkva egyik patinás kerületében. A lakás kiválasztásakor sokat nyomott a latba a nagy belmagasság és a rengeteg ablakon át beömlő fény.

„Számomra nagyon fontos, hogy a fürdőszobának is legyen ablaka. És itt kettő is volt, ezért is esett a választás erre a lakásra. Na persze más is befolyásolt” – mondja mosolyogva. Nos, a lakás számos ablakkal bír, ám egyiken sincs függöny. Helyette mindenhol fából készült, becsukható zsalugáteres árnyékolást alkalmazott, ami jól illik a régi időket idéző – ám mégis modern – hangulathoz, amit Oleg el akart érni.

Fürdőszoba

Mintha csak egy luxushotelben lennénk. Fényűző elegancia és glam, mégis földközeli és hívogatóan berendezett.

„Meg akartam őrizni a levegő szabad áramlását, aminek semmi nem szab határt” – mondja. Erre a hagyományos függöny sajnos nem alkalmas, és hangulatban is egészen mást közvetítene. Igazolva ezzel, hogy bár a történelmi épülethez történelemmel bíró berendezés dukál, ám ez esetben ez nem csak koros bútorokat jelent.

Oleg saját lakásának stílusa és berendezése kissé kilóg az ünnepelt tervező egyéb projektjei közül, méghozzá azzal, hogy sokkal földközelibb, egyszerűbb, mint más enteriőrjei. Ezt a természetes egyszerűséget és rég letűnt világot eleveníti fel például a padló, ami durván felcsiszolt tölgy, sötétre pácolva és kilátszó erezettel, hogy a „mindig is itt volt” érzést erősítse a látogatóban. És ezt a célt szolgálja az is, hogy a hagyományos kandalló helyett egy vaskályha segít rá a fűtésre.

Konyha

Mint egy eltüzelésre váró farakás, olyan a konyhasziget. Tökéletesen passzol a pár lépésre levő vaskályhához, maximálisan elrejtve a mögötte lévő modern konyhát.

„Eredetileg kandallóban gondolkodtunk” – meséli a tervező. „Ám egyszer egy olasz síelésünk alkalmával elvetődtünk egy étterembe, ahol egy hasonló kályhát láttunk, és azonnal tudtuk, hogy ilyet akarunk inkább.” A lakás átalakítása során ugyan rábukkantak két kandallóra is, ám mindegyiknek más funkciót adtak, mint ahogy az a hálószobában is látható – ahol egy régi szekreter került a feketére festett falfülkébe.

A lakásban 4 hálószoba van, amiből egy a szülőké, a másik hármat a tervező 3 gyermeke kapta meg. Ez egyből két egyenlő félre osztotta az ingatlant; a privátszférára és a közösségi terekre. Utóbbihoz tartozik egy méretes nappali, amiből a hall, a dolgozó és a konyha is nyílik. A konyha, ami úgy van ott, hogy nincs is! A minimalista fehér konyhabútor ugyanis feloldódik a térben, az egyedi lámpa is inkább műalkotásnak tűnik, és még a rusztikus deszkázattal burkolt konyhasziget sem árulja el, hogy egy mindennel felszerelt konyha búvik meg mögötte.

Abban is különleges a lakás, hogy nem találunk benne szokásos ülőgarnitúrát. Mindössze egy kényelmes kanapé simul a falhoz, egy antik tálalószekrény szomszédságában – sokkal fontosabb az étkezőasztal, ami a maga egyszerűségével és rusztikusságával kerül a tér fókuszába. És még egy dolog tűnhet fel a figyelmes szemlélőnek: nincs TV. Sehol, az egész lakásban egyetlenegy se! Ami nem véletlen, ugyanis a család közös idejének javát az étkezőasztal körül ülve tölti, vacsora után még beszélgetve, társasozva, maximálisan kiélvezve az együtt töltött kevés időt. Erre szolgál a sarokba állított pianínó is.

Hiányoznak a szőnyegek is. Ez nemcsak a gyönyörű padlót engedi láttatni, de egy hosszú szőrű kutya gazdája számára a takarítást is nagymértékben megkönnyíti és gyorsítja. A bútorok mindegyike vagy klasszikus darab, vagy eredetileg ide tervezett és gyártatott – és ebben is eltér Oleg Klodt saját otthona az általa tervezett lakásokétól. A célja az volt, hogy valami olyat hozzon létre, ami hosszú távon is biztosítja, hogy a kényelem mellett a családi örökséget, az értő művészi látásmódot továbbadja gyermekeinek.

Oleg ugyanis egy ősi orosz dinasztia, a Clodt von Jurgensburg sarja, felmenői között számos szobrászt és egyéb művészt mutathat fel, így nem véletlen, hogy a tradíció számára kiemelkedően fontos. Ebből a tradícióból alkotott otthont saját magának és családjának, avval a kifinomult ízléssel, amivel az eleganciát, a modern kor értékeit és a hagyományt párosította úgy, hogy egy letisztult és izgalmas, ám harmonikus elegyet hozott létre. Evvel egy egyedi szintre emelve az időtlen teljességet.

A fürdőszoba is a klasszikus hagyományt követi, amikor a falakat nem csempe, hanem elegáns tapéta (Cole and Son, Pompeian Restyled) borítja. Ez a térben álló lábaskáddal, a mészkővel burkolt mosdópulttal és a becsukható ablaktáblákkal társítva kortalan enteriőrt hoz létre – legyen az London vagy Moszkva legelegánsabb negyedében. Valami olyasmit, amit Oleg Klodt a zászlajára tűzött, immáron két évtizede, és azóta is sikerrel alkalmaz.

Szöveg: Dr. Németh Gábor

Tervező: Oleg Klodt

Ez a lakásbemutató megjelent az Otthonok és Kertek Magazin 2021 február-márciusi lapszámában!

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top