Otthonok és Kertek

A műfű nem luxus többé

A 2019-es év határozottan áttörést hoz a műfüvek terén, hiszen az európai gyáraknak reagálniuk kellett a kíni termékek tömeges beáramlására.

Mára már nehéz meggyőzni az ügyfelek egy részét azzal, hogy az ázsiai termékekre nem véletlenül nem kapnak garanciát, hiszen azok összeszerelése és minősége sem üti meg az európai sztenderdeket. Éppen ezért kezdett el másfél éve azon dolgozni a belga székhelyű Namgrass termékfejlesztése, hogy olyan technológiát dolgozzanak ki, mellyel szélesebb körben is elérhetővé válik a műfű palettájuk és a vevők azon részének, akik nem akarnak, vagy nem tudnak nagyobb összeget áldozni kertjük, teraszuk műfűvel történő beborítására is megtalálják a minőségi megoldást.

A folyamatos fejlesztések és tesztek pedig meghozták a várt eredményt. A 2019-es évtől teljesen új eljárással készítik Belgiumban a termékeket így pedig lehetővé vált, hogy majdnem 50%-os árcsökkenést érjenek el a legtöbb termékük esetében.

A minőség továbbra is elsőosztályú, ahogy a garancia is 10 év nyugalmat biztosít a vásárlóknak, ugyanakkor az idei évtől sokkal több háztartás élvezheti a műfű adta előnyöket.

Akik ezt a megoldást választják a kertjük, vagy teraszuk burkolására, azok rövidtávon időt és sok bosszankodást, hosszútávon pedig pénzt takarítanak meg maguk és családjuk számára. Mindezt pedig úgy teszik, hogy közben előtérbe helyezik a környezettudatosságot, mely a gyártónál is nagy hangsúlyt kap, hiszen minden műfű típus 100%-ig újrahasznosított műanyagból készül.  Látogasson hát el a Namgrass Hungray honlapjára és szabaduljon meg egy életre a vakondok, különféle gazok és a kiszáradt fű okozta bosszankodástól és élvezze a fű természetes zöld színét minden évszakban.                               

www.namgrass.hu

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top