Otthonok és Kertek

Ahol a fák „születnek”

Sokszor éri az a vád az erdészeket, hogy kivágják a fákat és ezzel zsugorítják erdeinket. Csakhogy ez így, ebben a formában nem igaz.

A vád nagy valószínűséggel a hiányos ismeretekből ered, hogy sokan nem ismerik az erdőgazdálkodás folyamatát, melynek első lépcsője a mag- és csemetetermelés. A Zalaerdő Zrt.-nél ezzel a tevékenységgel a Nagykanizsai Erdészet Bajcsai Csemetekertje foglalkozik, ahol 61 hektáron nevelnek facsemetéket.

A kertben főként őshonos fafajok csemetéit nevelik, amelyekre az erdőgazdaságnak szüksége van. A kezdetekkor évenként 25 millió csemete került ki a kertből, – a makkvetéses felújítási technológia térhódítása miatt – napjainkban ez 10 millióra csökkent, és a szakmai törekvések a 15 millió felé mutatnak. A 10 millió csemetéből 4-5 milliót az erdőgazdaság használ fel, 1-2 milliót értékesítenek, még külföldre is kerül az értékes zalai csemetékből; a többi korosbodik, azaz csak a következő évben ültetik ki.

A csemetekert története hosszú évtizedekkel ezelőttre nyúlik vissza. A második világháború után az erdőfelújítás megnövekedő szaporítóanyag-igényét szinte kizárólag kis kertekből fedezték.  Zala megyében, 1960-ban mintegy 150 csemetekert működött, ezek közül 109 üzemelt az állami erdőgazdaságnál. Villanyáram és öntözési lehetőség nélkül számuk egyre csökkent, majd néhány év elteltével szükségessé vált egy korszerű, nagyüzemi csemetekert létrehozása a térségben. A mostani kert „elődje” valójában már az ’50-es években üzemelt 1,4 hektáron, majd 1964-ben az előbbitől kicsit délebbre alapítottak „Bajcsa-új” néven 5,4 hektáron még egy csemetekertet. Innen számítják a Bajcsai Csemetekert létrejöttét.


1970-től az első műszaki fejlesztéssel egyebek mellett fúrt kúttal, fóliaházzal, hollandi ággyal és villannyal bővült a kert, és ez jelentette az európai színvonalú nagyüzemi csemetetermelés megalakulását. A második műszaki fejlesztést az ösztönözte, hogy Bajcsa az egész erdőgazdaságot ellássa, így munkacsarnokot építettek, gépeket vásároltak. 1980-ban már 60 hektárosra bővült, a harmadik műszaki fejlesztés során pedig hűtőházat, munkacsarnokot, rakodó csarnokot, zárt vermelőt, műhelyeket és raktárakat, kazánházat, valamint vegyszerraktárat építettek, továbbá cseh és osztrák csemetekerti gépsor könnyítette a munkát. Már a 2000-es évek kiemelkedő beruházása volt a nagy makktároló, amelyben 70 tonna makkot tudnak begyűjtés után tárolni. Öt évvel ezelőtt a belső szivattyúrendszert cserélték ki, amelyet a következő évben gépesítési és energetikai célú beruházások követtek.


A 61 hektáros Bajcsai Csemetekertben magágyi és iskolázott erdészeti csemetéket, karácsonyfát és dísznövényt nevelnek. Az évenként kikerülő csemete 80 százaléka lombos faj, a többi fenyő. Háromnegyedét a társerdészetek számára termelik, a maradékot a többi erdőgazdaságnak, magánerdő-tulajdonosoknak, önkormányzatoknak illetve külföldi vevőknek értékesítik.

Fotók:  Kiss Gergő, Steyer Edina


További információ:
ZALAERDŐ Zrt. – Erdőgazdálkodási osztály
8800 Nagykanizsa, Múzeum tér 6.
Telefon: +3693500214, +36304742025
E-mail: erdogazdalkodas@zalaerdo.hu
Bajcsai Csemetekert
8835 Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u.
Telefon: +3693537742, +3693537743, +36303890922
E-mail: csemetekert.bajcsa@zalaerdo.hu
www.zalaerdo.hu

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top