Otthonok és Kertek

Ezért lehet hasznos kiegészítője kertünknek egy pergola

Miközben rengetegen csak álmodoznak arról, hogy egyszer kertes házban lakhassanak..

Miközben rengetegen csak álmodoznak arról, hogy egyszer kertes házban lakhassanak, sokan sajnos nem tudják megfelelően értékelni azt, hogy saját zöldövezettel rendelkeznek, ahol nyugodt körülmények között pihenhetnek, díszkertet tarthatnak fenn, saját zöldséget vagy gyümölcsöt termeszthetnek, illetve megfelelő teret adhatnak a gyermekeknek a szabad mozgásra. Egy kert azonban önmagában mit sem ér, rendszeres gondozása ugyanis legalább olyan fontos, mint az, hogy a megfelelő kiegészítőkkel dobjuk fel.

Ide sorolható például a bioklimatikus pergola is, mely azon túl, hogy egy igazán többfunkciós megoldás, túlzás nélkül képes új arculatot adni a kertnek, hiszen trendi és modern megjelenése mellett kifejezetten hasznos társ lesz a mindennapokban. Legyen szó pihenésről, kerti partik központi helyszínéről vagy éppen télikert kialakításáról, egy ilyen kiegészítővel garantáltan azt a hatást érjük el, mintha otthonunkhoz egy extra helyiséget kaptunk volna, mely a megfelelő kiegészítőkkel akár az év minden időszakában képes ideális körülményeket kínálni a pihenéshez. Lássuk, hogy miért, illetve milyen eszközökkel!

Luxuskategóriás kiegészítő

Amit egy bioklimatikus pergola kapcsán elsőként le kell szögezni, hogy nem egy közönséges-, sőt még csak nem is egyszerűen prémium-, hanem egy luxuskategóriás árnyékolóról van szó, ami nemcsak árán mutatkozik majd meg, hanem megjelenésén és tartósságán egyaránt. Ezekre a termékekre a letisztultság mellett a trendi megjelenés, a maximális testre szabhatóság lesz a jellemző, de a kérdéses megjelölés természetesen más tekintetben is érvényes rá.

A tartósság tekintetében például minden pergolát évtizedes használatra terveznek a válogatott minőségű alapanyagok miatt, miközben az alkalmazott technológiáknak hála a működtetés terén is páratlan megoldásokkal számolhatunk. A motorizált megoldások révén ugyanis a pergolák árnyékoló felületei gombnyomásra mozgathatók, sőt különféle szenzorokkal kiegészülve önműködésre egyaránt képesek, amivel nemcsak a biztonság, hanem az árnyékolási teljesítmény is a legmagasabb szintet képviseli majd.

Hasznos területet teremt a kertben

Mit ér egy kert abban az esetben, ha nem található benne fedett vagy árnyékolt felület, így nem tudjuk komfortosan élvezni a friss levegőt vagy a virágok és a növények látványát? Lényegében semmit, éppen ezért a bioklimatikus pergolák képesek hasznos hellyé varázsolni kertünk kiválasztott pontját, aminek jóvoltából szinte az év minden időszakában, bármelyik napszakban lehetőségünk nyílik kipihenni a mindennapok fáradalmait, vagy leülni a barátainkkal egy beszélgetésre a friss levegőn, ami főként a melegebb időszakokban igazán fenséges, felszabadító élmény lesz.

Teraszra, de akár szaletliként is alkalmazható

Nagy előnyük a bioklimatikus pergoláknak, hogy rendkívül széles lehetőségeket kínálnak a telepíthetőség szempontjából, ezáltal hozzáépíthetők lakóházakhoz, beépíthetők már meglévő tetőszerkezetekbe, fedhetnek kiülőket vagy teraszokat, hovatovább akár még önállóan, szaletliként is funkcionálhatnak. A telepíthetőség és a különféle megoldások tekintetében gyakorlatilag nincs lehetetlen, a Suntech pergoláknál például szükség esetén még egyedi alkatrészek tervezésére és kivitelezésére is van lehetőség, miközben a változatosan mozgatható és masszív árnyékoló szerkezet nemcsak dinamikusan a napszakhoz igazítható, hanem rendkívüli tartóssággal is kecsegtet, ezáltal ellenáll az UV-sugárzásnak, sőt az esőnek, a szélnek és a kisebb viharoknak egyaránt. Utóbbi miatt a pergola alá bátran vehetünk dizájnos kerti bútorokat és növényeket, hogy egy igazi stresszmentesítő szigetté alakíthassuk!

Télikerttel bővíthetjük a házat

Sokan álmodnak saját télikertről, azonban rengetegen úgy vélik, luxus csak emiatt feláldozni egy komplett lakrésznyi területet A bioklimatikus pergolák nagy előnye, hogy többfunkciós eszközként az év minden időszakában megállják a helyüket, így míg a nyári időszakban egy kültéri nappaliként, egy páratlanul hatásos árnyékolóként funkcionálhatnak, addig télen a megfelelő kiegészítőkkel téli kertté alakíthatjuk, vagyis valóban az év 365 napján hasznossá tehetjük őket. A pergolákhoz csatlakoztathatunk például különféle tolóajtókat, átlátszó falszerkezeteket, sőt mi több, akár még LED világítást is, aminek köszönhetően naplemente után ugyanúgy használható kültéri helyiség marad. A beépíthető LED-ek azon túl, hogy rendkívül takarékosak, éppen elegendő fényt adnak az éjszakai olvasáshoz, vagy éppen ahhoz, hogy egy kis romantikázás, esetleg kerti parti során a pergolák központi helyszínként szolgáljanak.

Tengerparti élmény a medencénél

Sokan egészen sokféleképpen élik meg a bioklimatikus pergolák alatti pihenés élményét, de meglepően gyakran hasonlítják az árnyékoló alatti hangulatot a tengerparti nyaralásokhoz. Ez nem meglepő, hiszen a luxuskategóriás megjelenés és a professzionális árnyékolás – különösképpen egy medence partján alkalmazva – valóban olyan hatást kelt, mintha egy tengerparton, egy pálmafa árnyékában koktélt szürcsölgetve pihengetnénk. A gyakorlatban tehát egy pergolával a hangulat tekintetében tengerparttá alakíthatjuk a saját kertünket, amire jelenleg egyetlen más kültéri árnyékoló sem képes ilyen magas hatásfokkal. Nem csoda, hogy sokan azonnal beleszeretnek, és képtelenek elképzelni pergola nélkül az életüket!

Forrás: Kertportál
Forrás: https://www.suntechdesign.hu/

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top