Otthonok és Kertek

Fogas kérdések az íróasztal körül…

Iskolakezdés! Aki már átesett rajta szülőként, az tudja, hogy tényleg nehéz gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amit az óvoda mesevilágából az iskola valóságába való átlépés okoz a gyerek számára. Azért is, mert mindenki másképp éli meg, tapasztalatainak, habitusának és családi hátterének függvényében. Nekünk szülőknek az a dolgunk, hogy lehetőségeinkhez képest próbáljuk meg minél jobban megkönnyíteni ezt a váltást gyermekünknek. Túl azon, hogy sokat beszélgetünk vele az iskolával kapcsolatos dolgokról, érdemes együtt megvásárolni az iskolatáskát, tolltartót, ceruzákat, füzeteket stb. Sőt az íróasztal beszerzését és a szobájában való elhelyezését is jó, ha egy nagy közös kalanddá változtatjuk.

íróasztal

Persze azért ez a projekt igényel a szülők részéről egy kis előzetes átgondolást, felkészülést, és ha ez megvan, csak utána vonjuk be a gyerkőcöt!

Elsőként azt kell eldönteni, hogy a gyermek a szobájában fogja-e írni a leckéjét. Ha igen, befér-e oda egy íróasztal? Szeretnénk, hogy több évig használjon egy asztalt, vagy hajlandóak vagyunk cserélni 1-2 év után, tehát kezdünk egy kisebbel és idővel kaphat nagyobbat?… Vagy esetleg az egész bútorzat lecserélésének éppen most jött el az ideje, hiszen egy új életszakasz küszöbéhez érkeztünk?

gyerekszoba
íróasztal körül


Ha a fenti kérdésekre megszülettek a válaszok, akkor lehet elkezdeni keresgélni a legmegfelelőbb íróasztal megoldások után. A helyiség adottságaihoz képest jó fényviszonyokkal rendelkező helyre, azaz az ablak közelébe érdemes tenni az asztalt. De ne közvetlenül a nyílászáró alá, hiszen megnehezítheti annak rendeltetésszerű használatát. Asztali lámpa biztosan kelleni fog, ezért jó, ha van a közelben szabad dugalj. A későbbiekben a laptop használat miatt ez ugyancsak fontos szempont. Kisgyermekek számára a legoptimálisabb, ha az asztal állítható magasságú, sőt akár még az asztallap is dönthető. A szék esetében szinte kötelező az állíthatóság, és a megfelelő háttámla, ami tartja a gerincet. Pozitív, ha forgós és gurulós is egyben. Az asztalban, illetve annak közelében kell legyen tárolási lehetőség, fiókok, szekrénykék, polcok formájában. Tegyük mindezt szerethetővé a gyerek számára azzal, hogy olyan helyeket alakítunk ki a tanulórész környékén, ahová kitűzhet dolgokat (pl. falitábla, lehet mágneses is), vagy ahová elrejtheti az apró kincseit. Jó szolgálatot tesznek erre a célra például a kis színes dobozok, rekeszek.


Az íróasztal maga lehet különálló vagy beépített, esetleg falra szerelt. Mindegyik jó választás, ha a használatához szükséges helyigényt szem előtt tartjuk. A lapján el kell, hogy férjen legalább egy nagy füzet (könyv) szétnyitva, a gyerek karjai (könyökei) és még ezen kívül a tolltartó és más apróságok, szóval legalább 80×50 cm (szélesség x mélység) mérettel rendelkezzen. Fontos, hogy kényelmesen alá tudjuk tolni, és ki is tudjuk húzni a hozzá tartozó széket. Ha két íróasztalt kell elhelyezni egy szobában, akkor még hatványozottabban oda kell figyelni ezekre az ergonómiai részletekre.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerek szobája egyszerre háló, játszó és tanuló funkciót is betölt. Ha elég nagy a helyiség talán könnyebben szétválaszthatók ezek a tevékenységek, de általában ez nem így van. Érdemes azonban, valahogy mégis elkülöníteni legalább a tanuló egységet, akár csak optikailag, vagy fizikailag is, ha lehet, például egy térelválasztó polc segítségével.

Külön „fejezetet” igényelnek az íróasztal megoldások kapcsán a galériaágyakkal egybeépített, vagy alájuk betehető asztalok. Azt gondolnánk elsőre, hogy kis alapterületű szobák esetében ez a tökéletes megoldás. De nem így van, vagyis nem minden esetben. Mérlegelni kell a belmagasságot, és a fényviszonyokat, hogy ne keltsen zsúfolt összhatást egy ilyen bútordarab elhelyezése. A galériaágyak kialakítása, színe ugyancsak sokat számít. Egy teli lapokból álló, zárt jellegű, és sötét színnel rendelkező darab monstrumnak tűnhet a nem megfelelő adottságú szobában, míg egy fehér, szellős kialakítású példány szép látványt nyújthat ugyanott. Választhatunk a bolti forgalomban kaphatóak közül is, de lehet, hogy érdemesebb ez esetben egyedi gyártásban gondolkozni, hogy a legjobban kihasználhassuk a rendelkezésünkre álló teret.

S bár a végére hagytuk, de nem mehetünk el szó nélkül a stílus mellett. Lehet, hogy az Ön gyermekének szobája már kiforrott stílussal rendelkezik, amit kis lakója szeret. Akkor ebbe a környezetbe kell beilleszteni az új darabot, ami nem mindig könnyű. De ha ez még nincs így, akkor itt az ideje a gyerkőccel közösen, vagy legalábbis számára is tetsző stílusban kialakítani az ő kis birodalmát, amelyben jól érzi magát, és örömmel tölt el sok időt, nemcsak játszva, hanem az íróasztal előtt ülve és leckét írva!

Ha segítségre lenne szüksége, ne habozzon, forduljon lakberendező szakemberhez!


 
Ócsai Bernadett
Enteriőrtervező, lakberendező
www.harmonyandvision.hu

Képek forrása: pinterest.com

Nézd meg a többi gyerekszoba cikkünket!

További inspirációkért lapozz bele INGYENES e-magazinjainkban!

Kövess minket Facebook-onInstagram-on és TikTok-on!
Oszd meg!

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top