Otthonok és Kertek

Gyönyörű kokedamák

Japánból eredő kertművészeti forma: mohalabdában nevelt növények.

Összegyűjtöttünk néhány különleges és szép példát a kokedamára: ebben a tizenhetedik századból, Japánból eredő kertművészeti forma keretében másként tekinthetünk a növény és a föld viszonyára, mintha hagyományosan ültetnénk.

Olyan edény nélküli ültetőközegről van szó, ami csupa természetes anyagból áll, más néven mohagolyónak is nevezik. A növény számára tökéletesek az életfeltételek, emiatt nem kell aggódni, ugyanakkor nagyon jól lehet játszani a kompozíció kialakításával, a kokedamák tulajdonképpen látványos szobrok lehetnek a szobában: néha olyan, mintha a virág egy kis táncosnő lenne, amelyik egy golyó tetején egyensúlyoz, más, terebélyesebb virágok formailag szervesen illeszkednek a gombócokra, de kettőt-hármat elhelyezhetünk egymásra reflektálva is, mintha beszélgetnének…


Kisebb fákat is megtart egy-egy nagyobb golyó, így pedig valóban természetes cserépnek néznek ki, továbbá fel is lógathatjuk madzaggal vagy damillal a kokedamákat: hat-nyolc darabbal és burjánzó növényekkel már egy függő erdő képzetét is kelthetjük, tökéletesen illik egy világosabb ablak mellé egy pihenősarokba, nem beszélve a beépített erkélyekről.

A kertben is dekoratívan néznek ki a kokedamák, szépen lehet a látványukkal játszani.


Az elkészítése nem nehéz, a kigyökeresedett dugványt talajjal és mohával kell befedni, illetve madzaggal rögzíteni. A moha azért is fontos, mert a belső rétegeinek bomlása tápanyagokat ad a növénynek. Legjobb hozzá az agyagos talaj, mert megtartja a nedvességet, adhatunk hozzá komposztot vagy tőzegmohát, de a porózus agyag mindenképpen szükséges, hogy a gyökérzet lélegezni tudjon.


Fontos, hogy a kaktuszok és egyéb nedvességre érzékeny fajták nem növeszthetők mohalabdában, mert a kokadema megtartja a vizet. Egyébként hetente kétszer-háromszor kell öntözni, ha kókadnak a levelek, 10 percre tegyük egy vödör vízbe, így magába szívja a kellő nedvességet.

Forrás: Életszépítők

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top