Otthonok és Kertek

Ház a fán

A lengyelországi Studio 3XA befejezte a kis duplex apartman kialakítását. Az otthon három hálószobás, és két fürdőszobás részlegből áll, nyitott konyhával, munkasarokkal és étkezővel rendelkezik.

Azt hihetnénk, ilyen kulipintyók csak a mesékben vagy a filmekben léteznek, pedig vannak, akik felnőtt korukra valósítják meg gyerekkori álmaikat.

Számtalan napot töltöttünk azzal a kívánsággal, hogy hatalmas fa házunk legyen, hogy a fák között élhessünk, lélegezzük a friss levegőt, és élvezhessük a kilátást.

Néhány embernek a gyerekkori álma válhat valóra, mint azt a képek is bizonyítják. 2016-ban a Mallinson Ltd. és a Beam Stúdió tervei alapján megépült a „Treehouse” Angliában.

Ez valóban egy faház, mely teljesen működőképes és lakható.

A fantasztikus híd egy gyönyörűen burkolt fából készült erkélyhez vezet, amely a fák között magasan helyezkedik el, egy vastag, öreg fa erős, megbízható ágaira támaszkodva.

Az erkély beépített grillezővel és függőágyakkal rendelkezik, valamint egy nyitott zuhanyteret foglal magába, amely nagyon privát, köszönhetően a fából készült környező ágak természetes lefedettségének.

A kristálytiszta tolóajtókon átmenni a hálószobába valóságos űrsétának számít. A lenyűgöző fehér falak kissé kortárs megjelenést kölcsönöznek, amely teljesen ellentétben áll a külsővel.

Forrás: HomeDSGN

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top