James Newton Howard, Hollywood legnagyobb zeneszerzője, bejelentette, hogy Magyarországra is ellátogat első élő koncertturnéjával 2017. november 5.-én, 19:30h-tól a Papp László Budapest Sportarénába. A 20 állomos európai turné premierjére Londonban kerül sor 2017-ben november 3-án a Royal Albert Hall-ban.
Jelenleg a Harry Potter-filmsorozat legújabb részén, a Legendás állatok és megfigyelésük című film zenéjén dolgozó Grammy-díjjal és Emmy-díjjal is jutalmazott, Oscar-díjra jelölt nemzetközileg elismert művész széles körben ismert .A „Micsoda nő!”, a „Hullámok hercege”, a „A hatodik érzék”, a „King Kong”, az „Az éhezők viadala” és további számos sikerfilm zeneszerzőjeként. James Newton Howard zenéjét több mint 120 filmben hallhatták, szerzeményeit havonta több millióan töltik le az internetről.
A „The Hanging tree” dala, amit az Éhezők viadalában, Jennifer Lawrence énekelt a második helyezést ért el a Billboard Hot 100-as listában.
Koncertturnéjával Hollywood elmúlt három évtizedét ünnepli zenével, szavakkal és videóval.
Több mint száz előadó lesz segítségére a színpadon, a szimfonikus zenekar egy kórussal egészül ki. A kivetítőkön jó néhány filmnél a legizgalmasabb részletekkel illusztrálják a koncertet, és fantasztikus light show utazik a turnéval.
Csodálatos, igényes összhatást ígérnek a szervezők, akik mindig minőségi produkciókkal kedveskednek a magyar közönségnek.
Jegyek kaphatók 2016. szeptember 26-tól az Interticket valamint az Eventim országos hálózatában.
Jegyek itt:
James Newton Howardról:
Zeneszerzőként, zenészként és dalszerzőként a filmezés minden szintjét megjárta, és minden filmes műfajban alkotott. Kisgyermek korában kezdett zenét tanulni, és a Santa Barbarai (Kalifornia, USA) Music Academy of the Westre iratkozott be, majd zongoristaként a University of Southern California oklevelét szerezte meg. Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején Elton John turnéin játszott billentyűsként. Az 1980-as évek közepén fordult a filmzene felé.
Számos díjra jelölték.
A következő évtizedre futott be igazán: 1990-ben a Micsoda nő! (Pretty Woman), majd a Hullámok hercege (Prince of Tides) 1991-ben tették ismertté a nevét. Utóbbiért megkapta az első Oscar-jelölést. Az évtized során két újabb jelölést gyűjtött be legjobb eredeti filmzene kategóriában: A szökevény (The Fugitive, 1993), Álljon meg a nászmenet! (My Best Friend’s Wedding, 1997), A sebezhetetlen (Unbreakable, 2000). Továbbá 2005-ben A falu (The Village, 2004)…
2008-ban az év filmzeneszerzője lett, és a World Soundtrack díjjal jutalmazták a következő alkotásokért: Charlie Wilson háborúja(Charlie Wilson’s War)” Michael Clayton „ és a Legenda vagyok( I Am Legend).
2009-ben Howard Grammy díjat kapott a Batman-A sötét lovag (The Dark Knight) filmzenére, melyet Hans Zimmerrel együtt írtak, majd a „Blood Diamond” egész filmzenéjét is Grammy díjra jelöltek . A „One Fine Day” filmnek egy dalért is kapott jelölést.
Howard újabb és újabb elismerések, díjak tulajdonosa. Az ASCAP zenei szervezettől, Henry Mancini életműdíjjal jutalmazták és idén, BMI Lifetime Achievement díjat is kapott.
James Newton Howardról bővebben:
www.jamesnewtonhoward.com
www.Facebook.com/JamesNewtonHowardOfficial
2.
Világhírű hegedűművész Budapesten
A szervezők bejelentették, hogy James Ehnes is csatlakozik James Newton Howard élő koncertturnéjához, amely november 5-én a Papp László Sportarénába is ellátogat.
James Ehnes hegedűművész virtuozitásáról és kísérletező zenei tehetségéről ismert. Öt földrészen, több mint 35 országban koncertezett már, rendszeresen játszik a világ legnagyszerűbb koncerttermeiben számos híres zenekarral és karmesterrel. Hamarosan Budapestre is ellátogat: november 5-én James Newton Howard koncertjén lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
A számos nemzetközi díjat, mások mellett Grammy-t és Gramophone-t nyert James Ehnes hegedűművész mindössze James Newton Howard három koncertjén fel lép fel idén. London és Amszterdam mellett játszik majd Budapesten.
James Newton Howard, Hollywood legnagyobb zeneszerzője széles körben ismert mások mellett a „Micsoda nő!”, a „Hullámok hercege”, a „A hatodik érzék”, a „King Kong”, az „Az éhezők viadala” és további számos sikerfilm zeneszerzőjeként. James Newton Howard zenéit több mint 120 filmben hallhatták, szerzeményeit havonta több millióan töltik le az internetről. A „The Hanging tree” dala, amit Az éhezők viadalában Jennifer Lawrence énekelt, második helyezést ért el a Billboard Hot 100-as listában. A Grammy-díjjal és Emmy-díjjal is jutalmazott, Oscar-díjra jelölt nemzetközileg elismert művész koncertturnéjával Hollywood elmúlt három évtizedét ünnepli zenével, szavakkal és videóval. Több mint száz előadó lesz segítségére a színpadon, a szimfonikus zenekar egy kórussal egészül ki. A kivetítőkön jó néhány filmnél a legizgalmasabb részletekkel illusztrálják a koncertet, és fantasztikus fényshow utazik a turnéval.
Jegyek itt: https://www.jegy.hu/program/james-newton-howard-3-decadens-of-hollywood-music-73240