Az idő nem számít – mondták a tulajdonosok a munkálatok kezdetén, és ezt a mottót egy két éven át tartó lakberendezési „eposz” követte.
Az ízléses, kényelmes és látszólag könnyed lazaságot sugalló berendezés egy nagyon is következetes, összehangolt csapatmunka eredménye. A „csapat” tulajdonképpen két embert rejt: Kim Stephen lakberendező és Anthea Newbury, a ház asszonya jó barátnők.
A házaspár ízlése persze nem mindenben egyezik, a feleség például imádja a harsány színeket, míg Anton jóval visszafogottabb. A fontos dolgokban azonban mindig hasonlóan gondolkodnak.
– Művésziesen bohó, eklektikus, elegáns, kényelmes, modern és egyben látványos enteriőrre vágytunk, eldöntöttük, hogy minden egyes tárgynak és stíluselemnek illeszkednie kell az összképbe – magyarázza Anthea. Néha ez nem okozott gondot – a rusztikus szó például azonnal tiltólistára került a közös ötletelések kezdetén –, máskor azonban nehezen sikerült elkerülni a tengerparti nyaralókra jellemző tipikus megoldásokat.
– Két tinédzser fiunk természetesen mindenbe beleszólt, jó előre kikötötték, hogy alakítsunk ki egy helyet, ahol bulizhatnak a barátokkal, és persze legyen medence is, de ne csak „dísznek”, mint a szomszédos nyaralókban, hanem olyan mélyet építsünk, hogy beleugorhassanak a galériáról – meséli a családanya.
– Ezek után természetesen én is ragaszkodtam hozzá, hogy kapjak egy jól szeparált dolgozószobát saját terasszal, ahová elmenekülhetek, amikor tetőfokára hág a bulihangulat – veszi át a szót tréfálkozva az apuka.
A másik dekorációs vezérelv az afrikai motívumok következetes alkalmazása volt, ám tudatosan kerülték a giccsesen közhelyes, szafari-turizmusos jelképeket.
– Az afrikai népművészetről a legtöbb embernek a terrakotta, a barna és a zöld, a merész minták és szimbólumok jutnak eszébe, pedig majdnem ugyanolyan elterjedtek a nyers, fehér, illetve fekete árnyalatok is – fejtegeti Anton, aki szenvedélyes műgyűjtő, és afféle amatőr művészettörténészként szinte mindent tud a különböző törzsek hagyományos tárgyi kultúrájáról.
A lakberendező barátnő élete eddigi legnagyobb kalandjának tartja az elmúlt két évet; mint mondja, az eltelt idő alatt egy pillanatig sem érezte úgy, hogy dolgozik.
– Pedig elég háklis társaság – folytatja nevetve. – Napokig képesek töprengeni egy párnahuzat színén, és egyetlen kérdésemre sem válaszoltak úgy, hogy mindegy. A két év alatt bejártuk szinte egész Afrikát, mármint a békésebb területeket; észre sem vettem, hogy milyen gyorsan múlnak a hetek.
Való igaz, nem kapkodták el a döntéseiket, de a házaspárnak határozott elképzeléseik voltak, így sikerült egy minden részletében tökéletes otthont alkotniuk.
Fotó: Warren Heath,
Styling: Sven Alberding/bureaux.co.za
Tervező: Kim Stephen
