A génjeinkben van, hogy vonzódunk a saját földhöz, a saját házhoz, ami csak a miénk, és amit úgy alakíthatunk ki, ahogy nekünk tetszik. A telek kiválasztásakor belemélyedünk abba, hogy mekkora és milyen formájú a telek, mekkora alapterületű házat építhetünk rá. Olyan bűvös kifejezések, mint a zöldfelületi mutató, vagy a beépítési százalék gyorsan értelmet nyernek. A beépítési százalékból tudjuk meg, hogy a telek területéből végül mennyi helyet foglalhat el a házunk.
Ez a terület bruttó, falakkal együtt értendő, vagyis leegyszerűsítve a ház külső kerülete. Általában 10-30% között mozog, és kivétel nélkül szinte mindannyian hajlamosak vagyunk a legnagyobb százalékra törekedni, a helyi építési szabályokban lefektetett lehetőséget teljesen kihasználni. Egy 15×50 (750) m2 méretű teleknél ez 75-225 m2 alapterületű házat jelenthet.
A ház teljes lakóterének tervezésekor azonban érdemes ezeken a számokon túltekintve gondolkodni. Nem biztos, hogy az alapterület növelése az ideális megoldás. Minél nagyobb alapterületű házat építünk, annál nagyobb lemondásokra kényszerülünk a kert – vagyis a zöldfelület – kapcsán, pedig az egyik legfontosabb ok, ami miatt az emberek családi házba vágynak, az épp a kert.
A kertben hozhatjuk létre a kocsibeállót, a kerti sütőt, a gyerekeknek az otthoni játszóteret, a konyhakertet, a virágoskertet. Ide telepíthetjük a kerti tavat, a kerti medencét vagy a szemet gyönyörködtető zöld gyepet és itt játszhatunk házi kedvenceinkkel, kutyánkkal vagy cicánkkal. Bárhogy is, ha józanul mérlegeljük vágyainkat, a nagyobb lakóteret és a szép nagy kertet egyszerre is megkaphatjuk. A megoldást a tetőtér nyújtja. Ugyanakkora ház alapterület mellett a lakóteret majdnem megduplázhatjuk. Azért csak majdnem, mert a ferde síkok alatt nem tudunk minden négyzetmétert „bejárni”, bútorokkal tudjuk kihasználni a 190 cm magasság alatti területeket.
A földszint és a tetőtér között a különböző funkciójú helyiségeket könnyű felosztani, lent a közösségi terek, fent a privát zónák kaphatnak helyet.
