Otthonok és Kertek

Ne égess, helyette komposztálj!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a mai naptól ismét az ország teljes területére kiterjesztette és érvénybe léptette a tűzgyújtási tilalmat.

A kora tavaszi kertápolás során keletkezett zöldhulladékot és nyesedékeket az égetés és műanyagzsákolás helyett környezetkímélő módon is fel lehet használni, ebben segítenek hasznos tanácsaikkal a STIHL szakértői.

Tavasztól őszig rengeteg nyesedék és lomb kerül zsákokba, azonban a szelektív gyűjtőzsákok is műanyag csomagolóanyagokat tartalmaznak. Ha szeretne jót tenni önmagával és környezetével, valamint csökkentené a légszennyezést és a szemétfelhalmozódást, akkor égetés és műanyag zsákolás helyett komposztáljon.



„A levágott vesszőket, ágakat kerti aprítógép segítségével vágja apró méretűre, jelentősen csökkentve ezzel a hulladék térfogatát.” – javasolják a STIHL szakértői, rámutatva arra, hogy az új fejlesztésű, két külön betöltő nyílással rendelkező aprítógépüknek köszönhetően a puha és a fásszárú anyagok feldolgozása gyorsabb és hatékonyabb. „Ha komposztál, akkor nem kell elszállíttatni a keletkező zöldhulladékot, sőt, a kezdés után már egy évvel értékes, tápanyagban gazdag humusz keletkezik. A komposztálás jó a kertnek, a pénztárcának és a környezetnek is” – összegzik a szakértők.

A komposztálás legfontosabb előnye tehát, hogy a hulladékból értéket teremthetünk. A kerti komposztálás során a konyhában és a kertben keletkező szervesanyagok egy természetes folyamat során komposzttá, vagyis humusszá alakulnak. Nemcsak a hulladék elszállítását spóroljuk így meg, hanem a kerti talajt is jobbá tehetjük az elkészült komposztföld szétterítésével. Sok szó esik napjainkban a klímaváltozásról, a humuszban gazdag talaj jobban képes elnyelni a szén-dioxidot, hiszen jelentős szénmegkötő tulajdonságokkal bír, ráadásul a műtrágyával szemben természetes módon ad újra életet a talajnak.

„Persze, nem szabad mindent válogatás nélkül beledobálnunk, de a kertben keletkező hulladékok közül szinte bármit, valamint a konyhai hulladékok közül kávézaccot, teafiltert, gyümölcs- és tojáshéjat is. Fontos azonban, hogy ne dobjunk bele főtt-sült étel maradékát, állati maradványokat, gyógyszereket és nem lebomló dolgokat, illetve dió és vadgesztenye levelét, mert ez az utóbbi kettő lassítja és gátolja a bomlási folyamatot” – hangsúlyozzák a STIHL szakértői.

Komposztálni tehát mindenki tud, mindössze néhány négyzetméter árnyékos helyre és egy kis időre van szüksége a kertben. Nélkülözhetetlen szerszámok a vasvilla vagy ásóvilla, amellyel a komposzt keverését végezzük, valamint hasznos segédeszközök a komposztálóedények, aprítógépek és a komposztálódást gyorsító anyagok, indító kultúrák.



Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térkép segítségével tájékozódhatnak.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top