PLY DESIGN (Kerékgyártó András)
„A feltörekvő magyar bútormárka, a Plydesign Kft. és Kerékgyártó András bútortervező együttműködésében létrejött kollekció februárban mutatkozott be a Stockholmi bútorkiállításon. A Plydesign márka mögött az idompréselt rétegelt lemez technológia területén szerzett kiterjedt, 25 éves gyártói tapasztalat áll, amelyre alapozva jöhetett létre az első teljesen saját fejlesztésű kollekciójuk. Mindez komoly elköteleződéssel párosul a fiatal, hazai designerek felkarolása és a magyar design ügyének előre vitele felé, ezért is Kerékgyártó Andrásra bízták a kollekció, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjaira pedig a stockholmi kiállítási stand megtervezését.
A kollekció első darabja, a „Flagship” karfás szék nem csak a cég életében, hanem a magyar bútorgyártás szempontjából is első fecske, hiszen elég régóta nem készült hazai vállalkozásban, saját kockázatra, újonnan kifejlesztett sorozat gyártott ülőbútor. „
BLUM & WOLF (Albert Virág és Pongrácz Farkas)
Albert Virág építész és Pongrácz Farkas formatervező közös márkája, a Blum & Wolf, melyben különleges világítótestek megálmodásán és megvalósításán dolgoznak.
Fő szenvedélyük a folding –a hajtogatás, mely szerkesztési elv minden Blum&Wolf tárgyon felismerhető. Az anyagok hajtása által létrejövő stabilitással elérhető, hogy minimális anyag felhasználásával jöjjön létre a meghökkentően izgalmas formaiság.
Ennek a struktúrának ikonikus példája a Plümo lámpa, melynek elvontabb, reprezentatív terekbe illő testvérét a Plümo Wind-et mutatják be az alkotók a kiállításon.
Másik termékük, az új fejlesztésű Blum & Wolf Acoustic lámpacsalád, melynél a fa és a lágy filc kombinációjával jön létre a másodlagos funkció, a hangelnyelés, mely a világítás mellett fontos igény a nagy, egyterű irodák, lounge-terek esetében.
A Blum & Wolf tervezők fő célkitűzése, hogy tárgyaikkal minőséget, művészi hatást, inspiráló, magával ragadó fényeket adjanak, és meghatározó vizuális élménnyel töltsék meg a tereket.
A kiállítás megtekinthető május 5-ig.