Otthonok és Kertek

Szeretném megosztani egy fontos tapasztalatomat!

Mindenki szereti az érzést amikor minden egészséges és tiszta.
Mosogatunk, portalanítunk és porszívózunk, néha még egy kis fertőtlenítőszeres felmosásra is van idő.

Számomra az igazi leckét az adta fel, amikor picifiam joghurttal leedte a kanapét és Simi a cicánk bosszúból, mert kihagytuk a nyaralásból „megtisztelte” a matracunkat.
Amint volt egy kis időm a laptop elé ültem és keresni kezdtem a neten profi kárpittisztító cég után kutatva.
Anyuék ugyan ajánlották, hogy hozzuk el az ő kárpittisztító gépüket amit egy éve vettek, de emlékszem az első (és azóta is egyetlen) próba milyen rosszul sikerült…Tiszta víz lett minden, még a  parketta is felázott és a kanapé is – amit ki akartak tisztítani – tocsogott a víztől. Napokig száradt és foltos meg büdös maradt.

Így hát keresgetni kezdtem. Jó pár céget találtam, többel beszéltem is, de nekem egy Purissimo nevű cég lett igazán szimpatikus- imádom Olaszországot meg az Olasz szavakat…(aztán persze kiderült, hogy latin)..no mindegy, persze nem ez volt a fő szempont – így náluk rendeltem meg a matrac és kanapé tisztítását.

Szuper dolognak tartottam, hogy nem kell elvinnem sehova a tisztítandó cuccot, ők jönnek házhoz és míg elkészítem az ebédet, végeznek a tisztítással.
Az első kellemes meglepetés akkor ért, amikor megérkeztek. Udvariasak voltak és mielőtt a lakásba beljebb tudtam volna őket invitálni, megmutatva a feladatot, a cipőre olyan kis zacskót húztak, amit eddig csak kórházakban láttam. Nagyon jól esett, hogy így figyelnek arra, hogy én milyen sokat takarítok..bár ezt biztos nem is tudják…

Kicsi aggódtam, hogy a nagy gép, amit magukkal hoztak nem lesz-e nagyon zajos vagy nem fog-e szanaszét fröcsögni a víz, de megnyugtattak, hogy mindenre vigyáznak és nem áztatnak el semmit.
Így is lett.

A tisztítással nagyon gyorsan kész lettek és ahogy mondták alig maradt kicsit nedves a matrac és a kanapé is.
Egek! Hogy milyen piszkos vizet öntöttek ki a munka végén!!


Mivel nagyon jól haladtak és elégedett voltam az eredménnyel is eszembe jutott, hogy a nappaliban levő szőnyeggel is „kezdhetnénk” valamit mert ez egy Mamától kapott talán százéves selyemszőnyeg,  aminek a tisztítását senkire sem mertem rábízni annyira féltettem.  Elképesztő volt, hogy a sosem tisztított szőnyeg is milyen fekete vizet „adott”…és micsoda csillogó, fantasztikus színe lett a végére.

Nagyon jó, friss illat maradt és teljesen más volt a szőnyegnek még a tapintása is..

Ahogy ígérték, estére teljesen száraz lett minden és abszolút elégedett voltam az eredménnyel.

Megnyugtatott, hogy olyan szerrel tisztítottak nálam, ami semmilyen veszélyes vagy allergizáló anyagot nem tartalmaz, és már probiotikus kárpittisztító szert is használnak.
Ráadásul a tisztítás elpusztít minden vírust, káros baktériumot, atkát és gombát.
Ilyenről már én is hallottam és legközelebb amikor Anyuéknál tisztítják az ülőgarnitúrát több infót szerzek erről..

Ha bármilyen bútort, matracot vagy szőnyeget kell gyorsan és megbízhatóan kitisztítatni én a Purissimo-t  ajánlom!

Itt találhatók: www.purissimo.hu
Kata, Vác

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top