Otthonok és Kertek

Színezővakolatok

Belső felületeink és homlokzataink arca.

Felületeink végső megjelenésének meghatározói a színezővakolatok. Esztétikus és építészetileg igényes felületek viszont csak úgy alakíthatóak ki, ha feladatra tervezett és megfelelő anyagot alkalmazunk. Gyakran találkozunk a gyárilag előkevert vékony színezővakolatok esetén a nemesvakolat megnevezéssel, de ez félrevezető lehet, mert a több tíz évvel ezelőtti – 1-2 cm vastagságban felhordott – ásványi kötőanyagú vakolatokat hívtuk nemesvakolatnak. A mai modern bevonatok, a színezővakolatok már vékony rétegben (ez a termék maximális szemcseméretét jelenti), 1-3 mm vastagságban kerül a felületre. Végső megjelenését tekintve szinte teljesen azonos azzal, amit már megszoktunk, tehát kapart vagy dörzsölt struktúrájú. A jól méretezett és direkt erre a feladatra tervezett színezővakolatokkal – az ún. modellező vakolatokkal – a struktúrák kialakíthatóságának csak a fantáziánk szabhat határt, hiszen lehet kanállal/glettvassal mintázott, mintázó hengerrel kialakított vagy sablonnal egyedivé tett. Kiválasztásukkor érdemes néhány alapvető tulajdonságot szem előtt tartani. A SAKRET kínálatában a legkülönfélébb feladatokra is megtalálja a  megfelelő anyagot az érdeklődő.

A színezővakolatok feldolgozásánál az embernek az a csalóka érzése lehet, hogy könnyű kivitelezni és nem igényel különösebb szakértelmet. Az igazság viszont az, hogy sok későbbi kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, amennyiben gondosan előkészítjük a teljes munkafolyamatot   legyen szó az anyagválasztásról vagy az alapfelület előkészítéséről. A nem megfelelően felhordott vagy struktúrált vakolatok foltosak vagy egyéb esztétikai problémák léphetnek fel – ezek az optikai problémák erősödhetnek minél erőteljesebb színeket alkalmazunk. A termék és a szín kiválasztása mindig gondos tervezést igényel. Először nézzük, hogy anyagösszetétel szerint milyen lehetőségeink vannak:

1.) Zsákos kiszerelésű, ásványi kötőanyagú színezővakolatok
Ezek a termékek emlékeztetnek leginkább a már említett korai változatú nemesvakolatokra. Feldolgozásuk nem nehezebb, mint modern társaiké, de körültekintést igényel, mert érzékenyek a környezeti hatásokra. Kerülni kell a közvetlen, tartós napsütést (kiéghetnek), nem kedvelik a párás időben történő munkavégzést és a géppel történő szórás, felhordás teljes mértékben kizárt.  A kiszerelésen szereplő vízmennyiséggel keverve feldolgozásra kész a termék. A fizikai paramétereiket tekintve jó szívvel ajánlhatóak régi technológiával épült épületekhez (vályog, mészhomoktégla, műemléki védettségű épületek, templomok stb.), mert nagy mértékű páraáteresztésre képesek. A jó páraáteresztő képesség miatt megfelelően méretezett falszerkezetek esetén beltéri felhasználásra is alkalmasak ti vízzel nem terhelt helyiségekben. A színeket tekintve csak enyhébb, pasztellos színekben gondolkodhatunk, mert ezeket kereskedésekben nem színezik (csak gyárilag) és kötőanyaga miatt csak szűkebb színválasztékot kínálnak a gyártók (bár gyakran hallani, hogy ezek sokkal barátságosabb harmónikusabb színek, mint napjaink „trendszínei”).

2.) Vödrös kiszerelésű, ásványi kötőanyagú színezővakolatok

 
Összetételét tekintve hasonló termékek, mint a zsákos ásványi vakolatok, de készre kevertek, ezért feldolgozás előtt csak át kell mozgatni a vödörben. Tulajdonságjavító adalékoknak köszönhetően nagyobb teherbírásra képesek, rugalmasabbak jobban ellenállnak a környezeti hatásoknak, viszont a feldolgozási körülményeket tekintve azonos a már korábban leírtakkal. Fizikai tulajdonságai miatt ideális bevonata a ásványi hőszigetelő rendszereknek, a felújító vakolatrendszereknek vagy például a könnytett vakolatrendszereknek (hőszigetelő- és könnyített vakolatrendszerek). A termékek kapart és dörzsölt struktúrában elérhetőek, szélesebb színkínálattal, mint a zsákos ásványi vakolatok.

3.) Vödrös kiszerelésű, műgyanta kötőanyagú színezővakolatok
Ezeket a színezővakolatok a könnyű feldolgozás és nagy teherbírás ötvözetei. A teljesítményen túl a jó ár/érték arány jellemzi – nem véletlen, hogy a ma Magyarországon felhúzott színezővakolatok 90%-a ebből a kategóriából van. Kimondottan jól ellenáll a környezetei hatásoknak ezért lakó-, ipari- és középületeken is alkalmazható. Tipikus felhasználási módja az EPS hőszigetelő rendszereknél, mint végső bevonat. Közepes páraátersztő képessége miatt nem javasolt alkalmazni beltérben és olyan épületek külső bevonataként amelyek alulról nedvesednek, régi építési technológiával készült és nem lett épületfiziszempontból modernizálva vagy jelentős belső páraterhelésük van (üzemi konyha, fürdő blokk stb.). Jól színezhető – a SAKRET kínálatában 320 szín közül lehet választani – ezért extrémebb színek is választhatóak.

sakret
színezővakolat

4.) Vödrös kiszerelésű, szilikongyanta kötőanyagú színezővakolatok
Napjaink legmodernebb színezővakolat kategóriája. Jó páraáteresztés és kiemelkedően jó ellenállás jellemzi a környezeti hatásokkal szemben. Por- és víztaszító képessége miatt időtálló, lassan öregedő és sokáig esztétikus megjelenésű felületünk lehet. A falszerkezet méretezése után – amennyiben az eredmények engedik – szinte bármely fal- és szilikát épületszerkezet esetén alkalmazható. Hasonlóan a műgyanta bázisú termékekhez jól színezhetőek. Ha valaki tartós és minőségi homlokzatban gondolkodik, akkor nem vitás, hogy csak a szilikongyanta vakolatok jöhetnek szóba.

Feldolgozásuk röviden:

Általánosan elmondható, hogy a felület legyen tiszta, portól, olajtól, zsírtól, só kiválástól és a tapadást, rögzítést gátló egyéb szennyeződésektől mentes. Figyeljünk a feldolgozáskori időjárási viszonyokra és ennek megfelelően készítsük elő a felületet és védjük meg a környezeti hatásoktól, ha szükséges.


1. A felületek alapozni kell a gyártó által meghatározott alapozóval. Feldolgozásuk hasonló lesz, mint egy festék esetén. Anyagszükségletük nem jelentős: 1,5-2,5 dl/m2
2. Habarcs esetében (zsákon szereplő vízmennyiséggel történő) bekeverése, vödrös anyag esetén át kell keverni, mozgatni az anyagot.
Egyszerre annyit nyissunk meg, amennyit el is tudunk használni, egy napra teljes felületeket tervezzünk, mert színezővakolatok esetén a félbehagyott és folytatott munkák meglátszódhatnak.
3. Glettvassal fel kell hordani a felületre szemcsevastagságban az anyagot
4. Ügyelni kell az anyaghiányokra, mindenhol egyenletes legyen a vastagság
5. A struktúra kialakítása egy műanyag simítóval történjen. A felületre nem rányomva, csak lazán mozgatva körkörös mozdulatokkal lehet a struktúrát kialakítani. A dörzsölt és kapart struktúra esetén „programozva” van a termék. A kapart struktúrájú nem gördül el és fordítva.
6. A termék és száradása után a felület ellenálló képessége növelhető kiegészítő impregnálással

Szükséges eszközök: keverőedény, keverőszár, kőműveskanál, serpenyő, glettvas, teddy-henger, műanyagsimító

Általános, ház körüli színezővakolási feladatok ideális vakolata a SAKRET KH műgyantavakolat, mert kézzel és géppel is feldolgozható, könnyen struktúrálható, ideális ár/érték arány, széles színkínálattal bír, időtálló, könnyen tisztítható

Keressen és kövessen bennünket az online felületeken is:
www.sakret.hu
www.facebook.com/SakretHungaria/
www.instagram.com/sakrethun

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top