Otthonok és Kertek

Terasz beépítés, télikert kialakítás

A télikert alatt leginkább egy házhoz csatolt helyiséget értünk, aminek átlátszó a tetőfedése és a falai, ennek köszönhetően üvegházként, kültéri étkezőként, kültéri nappaliként vagy akár játszószobaként is használhatjuk.

A Smartterasz csapata a teraszbeépítést előszeretettel ajánlja azok számára, akik rendszeresen használják a teraszukat, és gyakorlatilag az első napsugarakat várják, hogy újra kiülhessenek. A beépített terasz nagy előnye, hogy szinte egész évben használhatóvá válik a tér, így gyakorlatilag még egy helyiséget nyernek a házhoz. Nyáron az oldalfalak könnyűszerrel elmozgathatóak, hűvösebb időben akár hónapokkal is megnyújtható a helyiség kihasználtsága még fűtés nélkül is. A komfortérzetet pedig kültéri infra fűtéssel lehet növelni, mely azonnal kellemes meleget varázsol a beépített teraszon.

Ha valaki a teraszbeépítés mellett dönt, fontos, hogy tudja, mire is van pontosan szüksége. Először is kétféle tetőszerkezet közül is választhat. Lehet alumínium, ami egy könnyebb anyag, itt viszont csak meghatározott méretekkel lehet dolgozni, míg az acélszerkezetet egyedi megrendelésre is elkészítik a Smartterasznál. Mindkét profil porfestett, ezért gondozásmentes, tartós, ellenáll az időjárás viszontagságainak a hónak, fagynak, esőnek és a nap tűző sugarainak.  A szerkezet mellett a tető anyaga is opcionálisan választható, lehet polycarbonát, vagy üveg. Mindkettő hóterhelése megfelelő.

Általában a megrendeléstől számítva a beépítés szezontól függően kb 6-8 hét. Mivel a terasz tető és a terasz vázának elkészítése műhelyben történik, maga a terasz szerkezet helyszíni telepítése otthonában, vagy nyaralójában csak 1-2 napot vesz igénybe.

Másik fontos szempont, amit érdemes figyelembevenni a beépített terasz nyithatósága. A legkedveltebb oldalfal az eltolható profil, amikor is az üveglapok egy 3-6 sávos sínben egymás mögé illeszthetőek. Nem csak kényelmes megoldás, de maga a sín sem okoz problémát egy meglévő terasznál, mint ahogy a lapozgatható profil esetén. Burkolatra helyezve, akár egy 4-5 cm-es küszöbre kell számítanunk, amit valószínűleg mindenki elkerülne, így célszerű a burkolatba süllyeszteni.  A lapozgatható profil ahogy a nevében is benne van az üveglapokat egymásra lapozza, majd az egész kihajthatóvá válik. Az oldalfalak mozgathatósága függ a beépítendő résztől is, más ajánlott egy nagyobb teraszra és más egy kisebb erkélyre.  Természetesen a tervezést nem egyedül kell megoldaniuk, mert a Smartterasz.hu ebben is segítségükre lesz.

 

https://smartterasz.hu

https://smartterasz.hu/munkaink/

https://smartterasz.hu/uveg-oldalfalak/

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top