Konyhasziget helyett étkező
Nagy konyhák esetében rendszerint konyhaszigetben gondolkodunk. Erre azonban egy 78 nm-es lakás nem alkalmas. Ha jó helykihasználást szeretnél megvalósítani, akkor be kell látnod, hogy egy nagy, kinyitható étkezőasztal sokkal praktikusabb, mint egy konyhasziget.
Ebben a nappali-étkező-konyhában a fal mentén végig tárolóbútorokat helyeztek úgy, hogy a sütő-mikró és a beépített hűtő beleolvad a nappalibútorba. Így nem tűnik fel, hogy tulajdonképpen egymás mellett tároljuk a zöldségeket a kabátokkal és a könyvekkel.
A fürdőszoba zuhanyzóval
Ebben a lakásban már volt lehetőség arra, hogy két teljes értékű fürdőszobát alakítsanak ki. Az egyikben zuhanyzó a msáikban fürdőkád kapott helyet. MIndkét fürdőben van wc is, ami igen praktikus egy nagyobb vendégség esetén.
Ahogy látod, függesztett bútort és wc-t alkalmaztak, ami azért nagyszerű, mert sokkal könnyebben takarítható. A keret nélkül ajtók eleganciát sugároznak. Ma már itthon is elérhetőek ezek a típusú ajtók, érdemes egy felújítás alkalmával számolni velük, hiszen teljesen más hangulatot tudnak kölcsönözni a lakásnak.
Fal helyett tárelválasztó
A nappali és a hálószpba között nem fal van, hanem egy érdekes és karakteres térelválasztó panel, amelyben egy rejtett ajtót is elhelyeztek.
Az ágy mögötti áttört panel pedig egy közlekedő utat képez a fürdőszoba felé. Ennek azért van jelentősége, mert tulajdonképpen nem volt olyan szabad falfelület, amire rá lehetett volna tolni az ágyat, így létre kellett hozni egyet.
Fürdőszoba fürdőkáddal
A hálószobához közvetlenül csatlakozó fürdőszobában helyezték el a fürdőkádat. Itt kapott helyet a szekrényben a bojler is. (Ez az alaprajzon jól látszik. Ide tulajdonképpen elfér a padlófűtés összes szerelvénye is.)
A fürdőszoba mellett kapott helyet a járható gardrób, ahol tulajdonképpen minden ruhát tárolnak. Ezért tud minimális bútorral is jól működni ez a lakás. És ezért lehet luxus érzetünk a helykihasználás és a tér funkcionális kiosztása során.
Kanapé az étkezőben
A nappali funkcióját tulajdonképpen csupán egy kanapé látja el, ami közvetlenül az étkező mellett helyezkedik el.
A kanapé az ablakkal és az erkéllyel szemben van, így élvezhetik a kilátást a kanapén ülve. Bár tettek egy tévét is a falra, nem kap központi szerepet.