Az időjárás mindenesetre kedvező ezekhez a munkákhoz. A magánszektorban azoknak szeretnénk most segítséget nyújtani, akik még nem tudják, milyen kaput válasszanak a már meglévő kerítésükhöz, vagy akik most vágnának bele telkük, magánterületük körbekerítéséhez.
Tervezőknek és beruházóknak is szeretnénk segítséget nyújtani, hiszen az általunk gyártott és forgalmazott ALLIX® kapuk a nyilvános létesítményeknél és az ipari- és logisztikai szektorban is megállják a helyüket.
Több évtizedes tapasztalatunknak köszönhetően egy olyan kapu termékcsaládot sikerült piacra dobnunk, amely személyre-szabhatóságának köszönhetően egyedülálló a piacon, hiszen a megrendelő maga tudja kiválasztani, hogy milyen színben, színkombinációban szeretné megrendelni kapuját, milyen kitöltés felelne meg az elképzeléseinek, mechanikus vagy motorizált verziót gondolt ki. Ezeknek a jellemzőknek a kihasználására más gyártóknál és más kapuknál nincs lehetőség úgy, ahogy a Dirickxnél. Ezeket a kapukat azoknak ajánljuk, akiknél elsődleges szempont a tartósság és a minőség.
Mind a motorizált, mind a kézi nyitású kapuk megfelelnek az NF EN 13241-1 európai szabványnak és a 2004/108/EK irányelv előírásainak, valamint 10 év felületvédelmi garanciát adunk rájuk.
A kapuk telepítése gyors, többféle kitöltési lehetőségnek, a különböző magasságoknak és nyitási szélességeknek köszönhetően akár a már meglévő kerítéshez is könnyen illeszthetők, jó át-éték arányt képviselnek, esztétikusak, erősek és időtállók.
De milyen típusokat jelent ez a termékcsalád pontosan?
– az ALLIX® szárnyas kapukat
– az ALLIX® szabadonfutó kapukat és
– az ALLIX® sínenfutó kapukat.
Az ALLIX® szárnyaskapukat ajánljuk kézi és motorizált változatban magánszektorba, ipari- és logisztikai területekre, nyilvános létesítményekhez.
– Az ALLIX® szárnyaskapuk mindegyike 180 fokban nyíló kivető pánttal szerelhetők fel, ha olyan helyen szeretnénk használni, ahol egy időben nagyobb gyalogos forgalmat szeretnénk átengedni. A kapuhoz tartozó fémtokos LOCINOX zárszerkezet minőségében és tartósságában is illeszkedik a kapukhoz.
– A motorizált kapuk „motor üzemkész funkcióval” vannak ellátva. A gyorsabb motornak köszönhetően területe kevesebb ideig marad nyitott állapotban.
– Nyitásszélesség az egyszárnyú kapuknál: 1m-től 5m-ig (25cm-es ugrásokkal), a kétszárnyú kapuknál: 2m-től 10m-ig (50cm-es ugrásokkal).
– A kapuk magassága 1m-től 2,5m-ig (10cm-es ugrásokkal) választható.
A szabadonfutó ALLIX® kapukat ajánljuk azokra a területekre, ahol személyautó vagy teherforgalom átengedésére van szükség, ezért megfelel az ipari- és logisztikai központok, vállalkozások, nyilvános létesítmények és a magánszektor követelményeinek is.
– Telepítése gyors és egyszerű, 5 féle kitöltési lehetőséggel rendlehető.
– Nyitási szélessége 3 métertől 10 méterig terjed 50cm-es ugrásokkal.
– Magassága 1 métertől a 2,5 méteres magasságig érhető el.
– A motorizált kapu nyitási sebessége 15 méter/perc, 8 méteres szélesség felett a sebesség 12 méter/perc.
– Ehhez a típushoz is rendlekezésre áll a „két szín opció”, amely azt jelenti, hogy a megrendelő eltérő színekben rendelheti meg a kapuszárnyat és a kapu tartóoszlopait.
– Online kaputervezővel könnyedén megtervezheti az igényeinek megfelelő kaput.
A sínen futó ALLIX® kapu az előbbi két termékhez hasonlóan egyedülálló tulajdonságokkal bír. Ha emelett a kapu mellett döntünk, egy jó ár/érték arányú kaput választunk. Magánszktorban, ipari létesítményeknél és nyilvános létesítményeknél alkalmazható.
– Telepítése gyors
– a motorizált verziónál: opcionálisan „motor üzemkész” funkció kérhető. A tartozékok és kábelek rejtve vannak.
– A kézi verziónál: európai hengerzár biztosítja a kapu zárását és nyitását.
– A nyitási szélesség 3 métertől 12 méterig 50cm-es ugrásokkal,
– magassága 10 cm-es ugrágsokkal 1 métertől 2,5 méterig terjed.
– 5 féle kitöltéssel, „két szín” opcióval is rendelhető
A kapuk élvédelemmel vannak elláltva a maximális biztonság érdekében:
A többféle kitöltési lehetőségnek köszönhetően akár a már meglévő kerítéshez is könnyen illeszthető az ALLIX kapu.
A RAL skála 200 színében, Élegance és „kétszín opcióval” is kapható. A „kétszín” opciónak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy különböző színű oszlopokat és kapuszárnyakat telepítsünk, a megrendelő ízlésének megfelelően.
Online kaputervező, prospektusok, és minden szükséges információt érdeklődőink rendelkezésére bocsátunk, hogy mindenki megtalálja a megfelelő kaput, amelyre szüksége van.
A kapuk online megtervezéséhez ajánljuk Önöknek, kattintsanak a http://configurateur-portails.dirickx.fr/ oldalra. Amennyiben segítségre van szükségük a tervezéssel kapcsolatban, keressék kollégáinkat a +36 1 336 3100 telefonszámon. Bővebb információk, termékleírások elérhetők weboldalainkon.
Korábban megjelent cikkeinkben olvashattak már a myMIX® rudazott kerítésekről, amelyekhez az ALLIX® kapukat is ajánljuk, hiszen sokoldalúságuk megegyezik, egyedi kerítéséhez egyedi kaput választhat.
Elérhetőségeink:
Telefon: +36 1 336 3100
E-mail: dirickx@dirickx.hu
Weboldal: www.dirickx.hu
Weboldal: www.keritesvilag.hu
A Dirickx AXIS DESIGN kerítések széles választékban érhetők el immár több, mint két évtizede a magyar piacon. A táblás kerítések szilárdabbak, ellenállóbbak tekercses társaiknál, ezáltal nagyobb biztonságot nyújtanak. Az általunk forgalmazott kerítések megfelelnek minden európai szabványnak, felületvédelmükre pedig 10 év garanciát biztosítunk.




Könnyen telepíthető, nem kellenek hozzá szerszámok, sem további alkatrészek. A kerítésrendszert az egyedi oszlop-tábla kapcsolódás teszi még erősebbé és ellenállóbbá, mindamellett, hogy esztétikusak. A táblák huzalvastagsága típustól függően 4mm-től 8mm-ig terjed, szemméret egyes paneleknél 100x55mm míg másoknál 200x55mm. A RAL skála 200 színében, valamint matt és Élegance színekben is elérhetők. A kerítés magassága a 60cm-es magasságtól a 3 méteres magasságig terjed. Opcionális lehetőség a betonlábazati elemmel együtt telepített kerítés, távtartók elhelyezése szögesdróttal.




Az AXIS DESIGN kerítések magas minőségű termékek, amelyek éppúgy megállják a helyüket egy családi háznál, akár egy ipari területet körbekerítve.




Szolgáltatásaink között az ingyenes árajánlatkészítés és értékesítés mellett megtalálható a kerítések telepítése 100 folyóméter feletti mennyiségek esetén, ingyenes tanácsadás, helyszíni felmérés is.
Rengeteg referenciával büszkélkedhetünk, melyeket folyamatosan töltjük fel weboldalainkra, ezzel is megkönnyítve leendő vásárlóink döntését.
A referenciák az alábbi oldalakon tekinthetők meg:
http://www.dirickx.hu/referenciak és
https://keritesvilag.hu/hu/content/7-referenciak oldalakon.
Vannak-e speciális beépítési körülmények? Kifutó falak vagy alacsony mennyezet?
Ne aggódjunk, nem kell hegeszteni-buherálni, szerencsére a
Kézzel nyitható vagy automata?
Az árkülönbség annyira jelentéktelen (beszerelést is beleszámítva átlag kb. 20.000 Ft-tal drágább az automata megoldás), hogy emiatt ma már kevesen gondolkoznak el rajta. Mégis, felmerülhet bennünk pár kétség ezen a ponton:
„A távirányítós megoldások lehallgathatóak, így az automata garázskapu kevésbé biztonságos.”
– Ügyelni kell, melyik rendszert választjuk garázskapunkhoz. A legtöbb kapunyitó sajnos csak vevővel, a hozzá programozott távirányító pedig csak adóval rendelkezik, és egyszerűen, egy fix azonosító kód megadásával és felismerésével nyílik a kapu. Ez valóban játszi könnyedséggel lehallgatható.
A biztonságosabb rendszerek már több beprogramozott kódot használnak és ugrókód biztosítja, hogy nehezebb legyen a lehallgatás. A véges számú kódok, amik ismétlődhetnek, és az algoritmus azonban biztonsági rést jelent még itt is.
A biztonságtechnikai „evolúció” csúcsán elhelyezkedő új
„Ha áramkimaradás van, az autóval nem tudok majd elindulni.”
– Nincs szükség drága tartalék akkumulátorrendszerre beruháznia ahhoz, hogy a villamos áram kimaradása esetén is kinyithassa és bezárhassa a garázsajtót. Egy egyszerű kis Accu modul áramkimaradás esetén átveszi a meghajtás energiaellátását 4-5 kapuciklusra.
Mennyit használjuk a garázskapunkat?
Családi használatra elegendő lehet a piacon jónak számító 20-25.000 nyitásra tervezett modell, hiszen ez átlag napi 5-10 nyitással-zárással kb. 6 évre biztosítja a problémamentes működést. Viszont ezen a ponton érdemes megállnunk egy pillanatra és megnéznünk azt, hogy egy jóval hosszabb, 125.000 életciklusú motorkocsival felszerelt modell (pl. SOMtor) pontosan ötször annyi ideig működhet megbízhatóan, és az árkülönbség nem számottevő.
Van időnk, energiánk rendszeresen karbantartani a garázskaput?
Már léteznek kevés karbantartást igénylő kapuk. Pl. a
Zavarhatja a szomszédot vagy alvó családtagjainkat a garázskapu nyitása?
Ha igen, válasszunk extrém halk működésű motorkocsival szerelt garázskaput.
Szeretnénk a prémium kategóriának számító extrákért NEM fizetni plusz pénzt?
Ami feláras extrának számít, az
A moduláris rendszerfelépítésnek köszönhetően a
Magas a páratartalom a garázsunkban?
A páraérzékelő beállított értéknél résnyire nyit és Ön helyett kiszellőzteti a garázst, majd időre visszazár.
Kicsi a parkolóhelyünk?
A parkolássegítő lézer fénypontot vetít elénk a gépkocsi műanyag borítására beállított helyre, így pontosan tudjuk, meddig gurulhatunk az autóval, milyen irányba pozícionáljuk.
Kartávolságnál messzebb van a villanykapcsolónk a garázsban?
Válasszunk mozgásérzékelős kiegészítőt, amely automatikusan bekapcsolja a led világítást a hajtóművön.
Egyáltalán nincs még világítás a garázsban?
A
Fontos számunkra a biztonság?
A
Egyedülálló plusz biztonságot nyújt a SOMweb alkalmazás, amelynek segítségével bárhol elérhetjük és irányíthatjuk garázskapunkat. Az interfész kompatibilis a legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható kamerával. Így amikor csak eszünkbe jut, a mobilunkon bármikor láthatjuk és ellenőrizhetjük, hogy a garázskapunk zárva van. Ha esetleg nyitva felejtette volna életünk párja, a mobilunkon távolról egy gombnyomással azonnal bezárhatjuk.
Fontos, hogy minden felmerülő problémánkat alaposan átgondoljunk. Ha nem tudjuk a választ minden kérdésünkre (pl. párásodásra hajlamos lesz-e vajon a frissen épült házunk garázsa?), érdemes olyan alap garázskaput vásárolni, amelyet később modulárisan tovább bővíthetünk kedvünk szerint, egyéb kiegészítő funkciókkal.
A
https://sommer.hu/
Az országos

