Komód, de hova?
A komódot hálószobában és nappaliban egyaránt előszeretettel használják, számos tárolási alternatívát kínál, és lássuk be, rendkívül mutatós bútordarab. Ritkábban, de az előszobában is elő szokott fordulni. Elengedhetetlen kelléke a modern enteriőrnek, és határozottan olyan bútor, amely meghatározó szerepet tölt be az otthonunk életében. A praktikussága megkérdőjelezhetetlen, de általában nem szoktunk a tároláson kívül nagyobb jelentőséget tulajdonítani a bútornak.
Sokkal inkább a dohányzóasztalra és a nappali egyéb szekrényeire koncentrálunk, pedig a komód is épp olyan komoly jelentőséggel bír egy igényes otthonban. Ne féljünk tehát attól, hogy központi helyet szentelünk ennek a bútornak, hiszen a most bemutatott komódok garantáltan elnyerik majd a tetszésedet és alig várod, hogy viszont láthasd az otthonodban.
Ár – érték arány
Amikor nappalink vagy éppen hálószobánk legékesebb bútorát kutatjuk fel, nem lehetünk árérzékenyek. Különösen azért, mert tény, hogy igazi minőséget meg kell fizetni, ugyanakkor az is, hogy nem néhány évre vásároljuk ezeket a bútorokat. Szemben a megszokott hagyományos minőségű MDF-el, ezek a termékek garantáltan minőségi anyagokból készülnek, így hosszú éveken keresztül megőrzik tökéletes minőségüket.
Hogyan? Az MDF esetében sem mindegy, hogy milyen minőségű farostlemezzel dolgozunk. Pontosan ezért a legjobb minőségű fából készülnek el ezek a termékek, hogy tökéletes minőséget nyújtsanak Neked.
A komód, mely elvarázsolja az otthonod hangulatát. Lássuk is, melyek azok a patinás termékek, amelyek nélkül nem lehet az otthonod beltere teljes.
SMART 3 AJTÓS KOMÓD TÖBB SZÍNBEN 176CM
Andrea Lucatello által tervezett komód igazán egyedi és különleges megjelenéssel büszkélkedhet. Elsősorban a modern stílusú enteriőrbe ajánljuk. Az igazi olasz designról az ajtókon lévő kerámia bevonat és a magas minőségű MDF gondoskodik. Nem fér hozzá kétség. Egy ilyen komód a legigényesebbeket is leveszi a lábáról.


POLKA SÖTÉTKÉK KOMÓD
A töretlen elegancia tökéletes képviselője. Mindamellett, hogy már megjelenéséből látszik, hogy egy igazán különleges és egyedi termékkel van dolgunk, a benne rejlő technika teszi igazán egyedivé ezt a bútort.
Az úgynevezett lágy záró funkciónak köszönhetően a fiókok láthatatlan vezetőkön helyezkednek el. Ennek köszönhetően pedig sokkal szebb és letisztultabb megjelenést kapnak. Külön praktikum a bútorral kapcsolatban, hogy könnyedén és gyorsan ki tudunk alatta takarítani a magas lábaknak köszönhetően.


EVA FEKETE MAGAS KOMÓD
Modern stílusú letisztult komód, mely méretéből adódóan nagyobb tárolási kapacitással rendelkezik. Három polcos szekrény és egy fiók is helyet kapott benne, ahol könnyen elrejtheted kincseidet. A kényelem és persze a letisztult vonalak megőrzésének érdekében úgynevezett Push to Open funkcióval rendelkezik. Használhatjuk bátran a nappaliban és a hálószobában egyaránt.


CAROLINE FEKETE KOMÓD
A fekete szín sosem megy ki a divatból, pláne, ha arannyal kombinálva a glamour stílust szeretnénk erősíteni az enteriőrben. A magasfényű laminált táblának köszönhetően rendkívül mutatós, ugyanakkor elegáns bútordarabról beszélünk. A konstrukció öt fémlábon alapul, ugyanolyan arany árnyalatban, mint a fent említett dekoráció. Az ötödik, kiegészítő láb biztosítja a bútorban tárolt kiegészítők optimális súlyelosztását – ezáltal növelve annak tartósságát és stabilitását.


KIELCE
Tömör bükk és rozsdamentes acél házasságából született meg a gyermek, mely mind a klasszikus, mind a modern stílusú enteriőr számára kiváló alternatívát kínál. Noha alapvetően az art deco stílusjegyeit hordozza magában a nem mindennapi bútordarab. Tele harmóniával és tele eleganciával. A hajlított króm láb csak még tovább fokozza a bútor egyedi megjelenését.


VANITY
Roberto Pravato olasz tervező keze munkáját dicséri ez a különleges és egyedi komód. Sokan a szimmetriára törekszenek a lakberendezés világában és ezen a ponton rendkívül innovatív a Vanity megjelenése. Asszimetrikus formájának köszönhetően feltűnő, mutatós bútordarab, amely mellett senki sem megy el szó nélkül. Az MDF korpusz része több színben is rendelhető a komódnak.


OPTIK
3 db látványos ajtóval rendelkezik ez a rendkívül impozáns megjelenésű termék. Ezek mögött pedig szintén három edzett üveg polc helyezkedik el, amelyek gondoskodnak a tökéletes tárolásról. A részletgazdag szita nyomásnak köszönhetően a komód mindhárom ajtaja igazán különleges és egyedi formákkal büszkélkedhet. Mind a klasszikus, mind pedig a modern stílusú enteriőrbe ajánljuk.


LILKA
Praktikum és elegancia. Ezzel a két szóval lehet leginkább jellemezni utolsó bemutatott komódunkat. Az átlátszó üveg és a minőségi alumínium kombinációja igazán lehengerlő megjelenést kölcsönöz a terméknek. A vörös tégla árnyalat remekül mutat majd az otthonodban. A teljes szerkezet magas lábon nyugszik, mely biztosítja a kényelmes takarítást a komód alatt.


Reméljük, hogy sikerült inspirálnunk legújabb cikkünkkel és bemutatnunk, hogy van kiút a hagyományos, sablonos komódok világából. Ha kíváncsi vagy a többi termékünkre is, érdemes megtekintened komód kínálatunkat.